kifordultam
Vers[felnevelni]
felnevelni a körülmények káoszát,
árnyékokba tömöríteni a csöndet,
kapaszkodni abba, ki úgyis elbocsát -
egy szinten túl mindegy és könnyebb.
szennyé dagasztjuk jó szavak kovászát,
a hiányt diplomákkal takargatjuk,
és mindig csakis mi vagyunk az árvább.
be nem vallott álmainkon számtalan lyuk,
de ez a sors, és ezért mindenki hibás,
azt már nem, hogy önmagunkba nézzünk -
beburkolt tükrökről nem pattog a máz,
s nehogy még igazi lelkünk megigézzük...
mi anomália, az minden: por s az ég.
ami fontos, jól nézd meg, ember - semmiség.
[papolják folyton]
(Megadott szavak: ördöggarádics, anyósülés, térfogat, alázatosság)
papolják folyton: alázatosság, béke.
húzd be a farkad, drámátlaníts.
s ha engesztelhetetlen a béke kéke,
ököl, és veri a szél húrjait?
háborúk dugványa a hétköznapok
egymásba villanó reménytelensége,
külváros a szem, rongyos ráncút a gond,
s elvéve a gondolat szüzessége.
a szív egy kuvva ördöggarádics.
a mosoly anyósülés baleset előtt.
mi: egy térfogat istenben, s ha ránk nyit
az élet, egyre megy. az lesz a temetőnk.
[ha megszeretnél]
ha megszeretnél, ne szeress meg.
nem tudlak megvédeni
a napfénytelen emlékeimtől,
az eltemetett szavakon
kinövő gazok befonnak.
már nem ablak az arc,
és a lélek gyökerei
mindhiába kapaszkodnak;
pillanatokra önt el a béke és kiszáraszt.
mégis mivé válhatnál
e pusztaság részvéttelen
ablakkereténél,
s hogy nálam a boldogság vendég -
bekopog és már akkor a háta
közepét mutatja.
állat-ember-isten
[a nappalok]
a nappalok felfordultak,
botladozik a sok baj bennük.
születhet-e egy jobb, újabb,
hibáinkat ki miért nem kerülhetjük?
hogy teregessük, hová a sorsunk?
megfakult, foszlott. s nincs is a helyén.
a magunkba zuhanás vélt-valós lyuk?
vagyok a cserepek éjjele én,
fogyó elektromosság. pont. ki tudja.
ösztönös folyamatok rendeznek,
szabadesésű lélek jelene, múltja.
így írja jövőjét a vers meg.
(fórum, megadott szavak: elektromosság, foszlott, megfakult, folyamatok)
[összekucorodik]
összekucorodik bennem az állat.
még hozzám se szólsz, az is fáraszt -
magánszférámban is ott él az én,
tudná a hazáját: elküldeném.
süllyedek. bennem is alkonyárok,
valószerűtlen pozíciót váltok,
lebegek, vagyok emberistenek.
mint ki keresi magát - úgy teszek.
[védekezek]
védekezek, ha nem is bántnak,
visszabújok az alapjaimba,
ami ösztön, zsigeri. állat.
a komfortzóna adja a minta
ismerős bármilyenjét, azt tudom.
hogy túlléphessem a fájdalmakat,
hullámain mint a hab: átbukom.
nem tudok partot és hogy van virradat,
csak azt: a szemhéj alatt a tó
üres mélyében álmok verdesnek,
és hogy a nappal nem vállalható,
kit vérből vertek embernek.
[felcímkéztem]
felcímkézem magamat csenddé.
metamorfózis - tévedhetetlenné.
az ne olvassza, ki nem tanít
a gondolatok jégcsapjait.
a szilaj álmok, a trágár, a perverz,
nem folyik belőlem, mint a menzesz.
érzelemkanyarok itt nincsenek.
áldozok. de melyik istennek.
[mintha]
mintha kettősséget vagy pontosabban
tucatnyi sokaságot gyurmáztak volna
egy zűrzavaros, elmondhatatlan
egyveleggé. valaminek éhe, szomja
átfázik rajtam, rám tapad,
rántja a lelket görcsbe. ez örök.
feszültség, csend a zajban, áradat,
hold vagyok. apadok, feltörök.
[ma selyem a lég]
ma selyem a lég,
fehér-ezüst ködlebbenés
minden szilvafa,
pitypangnapszirom nyílik.
patakhoz simulnak a kövek,
fű ring puha kacagással.
szívembe öltözöm,
ingem dobban,
vajszínű álmokat
kóstolok.