Gyereksarok

Laposka örül

              Sziasztok! Megint itt vagyok... Tudjátok mi történt a múlt héten? Mindjárt elmondom, csak üljetek le csendben és figyeljetek.

A gazdám már megint furcsán viselkedett. Valakitől levelet kapott, és miután elolvasta, nem fért a bőrébe. Izgett-mozgott, mint a sajtkikac aban a bizonyos sajtban... Nem találta a helyét, folyton az órát bámulta. Aztán egy-két óra múlva kiderült az oka.

Képzeljétek, valami alapítvány, vagy mi, küldött neki egy rakás pénzt! Amikor beletette a hasamba, azt hittem, álmodom, vagy hogy csak képzelődöm. Úgy felpúposodott, mintha felfúvódtam volna valami romlott ételtől. Hej, nagyon megörültem! Persze nem annak, hogy végre ilyen nagy hasam lett, hiszen az szinte már fájt, hanem inkább annak, hogy a gazdámat láttam örülni.

Aki az előző mesémet hallgatta vagy olvasta, az tudja, aki pedig nem, annak most elmondom, hogy valami nagyon sok pénzzel tartozott az én aranyos gazdim a banknak. Már teljesen kétségbe volt esve, még talán sírt is, pedig én butuska azt hittem, hogy nevet... És most ebben a levélben az állt, hogy egy valamilyen alapítványféle kifizeti neki, és nemsokára futár érkezik, az hozza a pénzt. Fizesse be hamar a bankba, nehogy becsukják. De én ezt most sem értem, hiszen csak rajtam van zip-zár, őt nem lehet csak úgy becsukni... De mindegy, én boldog voltam, amikor végre meghozták a temérdek pénzt, és a hasamba gyömöszölte.

Sajnos nem soká élvezhettem a telt has örömét, mert felkapott és elindultunk a bankba. (Ez is megérne egy mesét, mert útközben valaki el akart venni a gazdámtól, alig tudott elszaladni előle. Szegénykém nagyon kifulladt, mire a bankhoz értünk. De ezt talán majd máskor mesélem el. Persze csak ha akarjátok!)

A bankban aztán visszaállt a megszokott állapotom. Kiürült a hasam. De én nem bánom, a lényeg, hogy a gazdát örülni, nevetgélni látom. Bár nem tudom, ilyen üres pénztárcával meddig lehet boldog, de majd csak lesz valahogy. Jó az Isten, jót ád, az imént is láthattuk.

              Kedveskéim, most csak egy ilyen rövidke mesére futotta az erőmből, de én nagyon örülök, hogy megoszthattam veletek. Remélem, hogy nálatok teltebb pénztárcák vannak, és a szüleiteknek nincsenek ilyen komoly gondjaik. Ha mégis, majd meséljétek el nekem is, hátha tudok segíteni. Ha mással nem, hát azzal, hogy meghallgatlak benneteket.

Isten áldjon meg benneteket, legyen nagyon szép napotok!

2018. augusztus 23.

Laposka

              Sziasztok, fiúk, lányok! Laposka vagyok. Tessék? Ja, hogy furcsa nevem van? Hát igen. Én igazából egy pénztárca vagyok, de a gazdám soha nem tesz belém annyi pénzt, hogy jóllakhatnék. Pedig elhihetitek, hogy én is szeretnék olyan dagadt lenni, mint némelyik úrnak vagy hölgynek a tárcája a piacon.

De az én gazdám nagyon furcsa teremtés... Lehet, hogy félt engem? Talán azt hiszi, hogy megfájdul a hasam... Igen, azt hiszem, ez lehet az oka. Azért nem rak belém többet, mint néhány forintot. Aztán persze csodálkozik, hogy semmire sem elég. Legutóbb még egy vacsorára valót se tudott venni, éhesen kellett neki lefeküdni. Most legalább tudhatja, hogy is érzem magam laposan! És még ő szokta mondani, hogy: „De lapos vagy!...“ Ő nevezett el Laposkának, és ezt a nevet én azóta büszkén viselem!

De azért sajnálom is szegény gazdámat. Tegnap épp egy barátjának panaszkodott, hogy már megint nem kapta meg a meghirdetett állást, amire jelentkezett. Azt mondták, hogy „betelt“, de ő eljöttében még hallotta, hogy az ügyintéző telefonált, és azt mondta: „...holnap jöhetsz, épp most küldtem el valakit, aki szintén pályázott...“ Nem tudom, van-e valami köze ennek az üres hasamhoz, de gyanítom, hogy igen, mert egyszer azt hallottam, hogy pénzt munkával lehet szerezni. Csak tudnám, hogy a munkából hogyan lesz pénz!?

              Persze van ennél érdekesebb történetem is a gazdával kapcsolatban. A minap egy boltba mentünk, és vett valami zöld gömböt, elég nagyot, amit aztán otthon kettévágott, és belül piros volt. Először azt hittem, hogy vérzik, de aztán láttam, hogy kanalat vett elő, és jó étvággyal lakmározott belőle. De csak egy keveset evett meg, közben meg azt mormogta, hogy „be kell osztani.“ Aztán kinyitott engem, és a hasamban turkált. Elég sokáig kutatott, és közben a szemében valami fényes golyócskák rezegtek... aztán lesetek a földre és eltűntek, ő meg az öklével törölgette a szemét. Lehet, hogy por ment bele?

Bizony, ilyen vidám életünk van nekünk. Egymást vidámítjuk, mert mindig történik valami váratlan dolog. Két hete pl. jött a postás és hozott valami borítékfélét, amiben valami sárga lap volt. Amikor a gazdám meglátta, rémülten kiáltotta: „Miből fogom én ezt kifizetni? Be fognak csukni...“ Én erre nagyon vidám lettem, még nevettem is, hiszen az ő hasát nem lehet becsukni, csak az enyémet. Hogy miket nem mond?!... De szerintem ő is viccesnek találta, mert lehasalt a heverőjére és rázkódni kezdett az egész teste. Aztán amikor jól kinevette magát, felkelt és ment mosakodni. De ahogy előttem elment, megint láttam a szemében azokat a csillogó gyöngyöcskéket...

              De azt hiszem, mára elég ezekből a vidám történetekből, mert későre jár, ideje aludni, hiszen kell az erő holnapra is. Sziasztok! Bújjatok be az ágyba – de persze csak zuhanyzás és fogmosás után! Jó éjszakát kívánok, álmodjatok szépeket!

2018. augusztus 19.

Gerlicék

Két kis gerle ül a fán,
megmutatta nagyapám.
Egyszer, mikor arra ment,
megállt, mint egy kis faszent,

mert a fáról elröppent,
s két kis gerle odafent
gyönge szárnyon billegett,
végül földön, itt rekedt.

Nem voltak még védettek,
repülésre érettek,
így a papa lett a hős,
gerlicékkel viselős...

Gondviselős nagyapám
fészket keresett a fán.
Üreset, de meleget,
kis gerlice helyeket.

Visszatette mindkettőt,
mentve így a jövendőt...
Most két gerle ül a fán,
megmutatta nagyapám.

A gerlicék párosan
fuvoláznak boldogan -
S ha a papám arra megy,
megrezdül a nyárfahegy.

2018. augusztus 2.

A legjobb barát?

Kicsi egér fut a hóra,
nem figyelt az óvó szóra:
"Fiam, ne menj messzire,
ne bízd magad senkire!"

Nem hallgatott apucira,
igyekezett a bulira:
hóban steppelt hajnalig,
szőre megtelt harmadig.

Átfagyva, és bőrig ázva
érkezett egy árvaházba:
itt a gondok gondnoka
az egerek boncnoka,

aki nem más, mint a macska,
s eledele nem halacska:
egeret fog néhanap,
hiszen jár itt pár darab.

Most, hogy ez a kicsi egér
hamis útról ide betér:
macskaarcon ül a kéj,
- jóllakottan jön az éj!

Cselvetésre készült éppen,
vitéz volt ő kellőképpen:
mancsán - éles karmai -
kivont kardok csokrai.

Gyere te kis cuki egér,
barátságom kincscsel felér:
cica bácsi várva vár,
nem zavar itt a tatár.

Én vagyok a legjobb barát,
ismertem is apád, mamád:
az ölemben ülhetsz, itt,
barátságunk így lesz fitt...

S hogy a kicsi közelbe ért,
- kockáztatott az örömért:
macskatappancs lecsapott,
s lett az egér becsapott.

Szerencse e sokkos percben,
hogy az jött, mi nem volt tervben:
a tanítás véget ért,
s futhatott az életért,

mert a zajos gyereksereg
talpa alatt minden remeg,
s így a macska, hóha-hopp,
úgy gondolta, az a jobb,

ha egerét elereszti,
a karmait megereszti,
s mint a villám, ugrik el,
mert ezeknél nincs hitel!

Így járt a mi hősünk, bizony,
s azóta a macskaviszony
olyan, mint a háború:
ha gyenge vagy, vár ború.

Szót fogad már apucinak,
nem enged a vágyainak:
csak közelben kóborol,
s macskarandit sem kohol.

2018. július 13.

A macska az egér legjobb barátja?

              Volt egyszer egy kisegér, aki folyton engedetlenkedett a szüleinek. Azok hiába tanították, hogy mit csináljon, mikor mire vigyázzon, ő csak ment a saját pici feje után. Na, de egyszer csúnyán megjárta, épp hogy a fogát ott nem hagyta!

              Történt ugyanis, hogy messzebbre kódorgott a családi lyuktól, mint ahogy meg volt engedve. Ahogy csavargott, meglátott egy nagy, szőrös állatot. Már épp futni akart haza, amikor meglátta, milyen barátságos arca van neki, hát egyre közelebb lopakodott hozzá. Az meg résnyire kinyitotta a szemét és biztatta:

              – Gyere csak bátran! Jó selymes, meleg a bundám, melegedj meg benne. Ilyen puha ágyban még az egérkirály sem alszik! – és fordult egyet, hogy a pihés bunda még kívánatosabb legyen.

              – De a szüleim nem engedik, hogy akárkivel barátkozzam... – válaszolt bizonytalanul. Ment is volna, meg nem is. Nem tudott dönteni.

Na, de a cica – mert jó, ha tudjátok, hogy egy egerésző macska volt az a barátságosnak látszó állat – azonnal folytatta, ha lehet, még nyájasabb hangon:

              – Ismerem a szüleidet, derék egerek. Ha tudnák, hogy most velem beszégetsz, biztos, hogy nagyon megdicsérnének! Valamikor régen ők is megtapasztalták bundám melegét. – Magában pedig így folytatta: – Meg a karmaim hegyét is, te kis mihaszna. Most aztán megtanulod, ki vagyok én! – És hogy a kisegérből a félelem utolsó morzsáit is kisepregesse, még hozzátette:

              – Hát nem mondták el neked, hogy én vagyok az egerek legjobb barátja? – és kaján mosollyal a szája sarkában ölelésre tárta a mancsait.

A kis butus erre már úgy látta, nincs félnivalója, hiszen ennél szivélyesebb fogadtatásban még sosem volt része, hát elindult, hogy méltó helyét elfoglalja a csábító bundában.

              A ravasz cica csak erre várt. Amikor úgy gondolta, hogy épp amegfelelő távolságba ért, lecsapott a mancsával, és a körmét beleakasztotta a kis szürke állatka bőrébe. Aztán – hogy pontot tegyen az ügy végére – egy hirtelen mozdulattal a szájához rántotta – volna, de mohóságában olyan hirtelen mozdult, hogy a karma kiakadt az egérbőrből, így a megrémült macskaeledel arrébb lendült, és – iszkiri! – rohant a lyuk felé.

Persze a macska sem adta fel, nagy lendülettel futott utána. De szerencsétlenségére – ami az egérkénk szerencséje lett – egy kanyarban úgy beleakadt a körme egy lábtörlő pokrócba, hogy csak órák múlva tudott szabadulni, akkor is a gazdasszony segítségével.

              A kisegér pedig lihegve bekotródott a lyukba, és el sem merte mondani senkinek, hogy mi történt. Magában viszont megfogadta:

              – Soha többé nem csinálok tiltott dolgokat! – és ezen megnyugodva, elaludt. De valami rossz álom gyötröhette, mert a lábai néha gyors iramban kapálóztak, mintha futna...

2018. július 7.