Gyereksarok

Ismertető
stapi•  2018. december 1. 15:08

Nem te vagy a Télapó!

Nem te vagy a Télapó!

Kopognak az ablakomon:
be akarnak jönni.
Mikulásnak az estéjén
ki fog beköszönni?

"Ki van ott kinn a sötétben,
s mit akar itt, kérem?"
Kérdésemre csak dörmögés
kelt által a téren.

Kisvártatva újra kopog,
míg a havat szidja,
"A Mikulás vagyok, kérem,
jobb, ha ezt kinyitja!"

Rögtön tudtam, hogy hazudik,
mert a Mikulásnak
nem kell nyitott ablak, hiszen
ura ő a zárnak.

Ki is szóltam haragosan:
(hangom cserbe' nem hagy!)
"Eredj innen, vén gazember,
Télapó te nem vagy!"

Elkotródott, talán bizony
most is fut a rabló!
Erről írtam kis versemet,
fogadja e napló.

Ha Télapó kopogna most,
bizony ajtót nyitnék,
s az ölébe szeretetet
nagy csokorral vinnék!

2018. november 30.

stapi•  2018. november 5. 14:34

Laposka újra mozdonyon

Laposka újra mozdonyon

 

 

              Juhééé! Sziasztok Gyerekek! Megint eljöttem hozzátok. Nagyon jó hírem van. Megtörtént a csoda. Igaz, soká kellett várni rá, de megtörtént!

 

Képzeljétek, megint mozdonyra szálltunk a gazdámmal! De nem ám akármilyenre! Úgy történt a dolog, hogy behívták őt a Munkaügyi Központba, és felajánlották neki, hogy átképzik villanymozdony vezetőnek. Még a tanfolyam árát sem kellett kifizetnie. Természetesen azonnal elfogadta, és már megint a régi, vidám arcú gazdám van.

 

Már egy ideje vezeti ezt a járművet, és nagyon megszerette. Én is megbarátkoztam vele, pedig eleinte féltem, mert olyan morgós egy mozdony, hogy azt hittem, haragszik rám. De nem, ez csühögés helyett csak morog. Minél gyorsabban megy, annál magasabb hangon. A zakatolás az persze a régi, csak kissé más a ritmusa, mert távolabb vannak a kerekei egymástól. Jaj, nagyon izgatott vagyok még mindig. Alig vártam már, hogy elmondhassam nektek!

 

Még az útvonal is más. Magas vezetéktartó oszlopok vannak a sínek mellett, amiknek a teteje belóg a vonat fölé, és magas feszültségű vezeték van hozzá rögzítve. Megközelíteni életveszélyes és tilos! De ki is akarna olyan magasra mászni, amikor a mozdonyban sokkal jobb? Képzeljétek, egy alkalommal a gazdám kitett engem a zsebéből a műszerfalra, épp a szélvédő elé. Hú, de csodás élmény volt! Láttam a szebbnél szebb növényekkel tarkított tájat, az oszlopok meg úgy suhantak el mellettünk, mint az árnyék!

 

De az egyik állomáson valami baleset történhetett, mert – bár ott nem kellett megállnunk, mégis – olyan lassan engedtek át bennünket, mintha csak gyalogoltunk volna. Jelzőlámpák jelezték, hogy lassítani kell. A gazdám meg is jegyezte, hogy itt bizony valami szörnyűség történhetett. Csak később tudtuk meg, hogy valaki egy mozgó vonatra akart felugrani, és a kerekek alá esett. Sajnos szegénynek több csontja is eltört, a feje is csúnyán megsérült, így aztán kórházba kellett szállítani. De akár meg is halhatott volna! Ti nagyon vigyázzatok, hogy ilyen butaságot sose csináljatok!

 

              Egy alkalommal, amikor sokat kellett várakozni az állomáson, a gazda végigvitt a mozdony egész belsejében. Szerencsére a kezében szorongatott, így mindent jól láthattam. Hú, azt a sok alkatrészt, ami ott van, meg se lehet számolni! Ez a mozdony nem olyan poros, szenes, mint a gőzös volt. Itt minden tiszta, csak néhol vannak olajfoltok. De azokat meg a gazdi szépen letörölgette egy ruhával.

 

Amikor hazaértünk, a gazdasszony már a kapuban várt minket, és messziről újságolta, hogy finomságokat sütött, mert a fizetésből maradt egy kis ínyencségre is, hát siessünk, el ne hűljön. Be is lakmároztunk... Ők a sütiből, én meg a boltban megmaradt pénzből. Aztán a gazdi kitett a helyemre, az éjjeliszekrényre. Na, amit onnan láttam, az igazán szívmelengető volt. A gazdi átölelte a feleségét és megpuszilgatta. Azt suttogták egymás fülébe, hogy: „...lám, milyen jó az Isten! Mégiscsak jól alakította a dolgunkat.“ Meg hogy: „Szeretlek, nagyon szeretlek!“ Ezekre a szavakra emlékszem, aztán elaludtam.

 

              Látjátok, gyerekek, így alakultak a dolgaink. Nem adták fel a küzdelmet, és így minden jóra fordult. Most megint a régi kerékvágásban mennek a dolgok, és boldogok vagyunk. Ti is tegyetek meg minden tőletek telhetőt, ha majd nehéz helyzetbe kerültök! De először is legyetek jók, fogadjatok szót és tanuljatok szorgalmasan! Sziasztok!!!

 

 

2018. augusztus 25.

stapi•  2018. november 5. 14:27

Laposka kormos lesz

Laposka kormos lesz

 

 

              Sziasztok Gyerekek! Már megint itt vagyok. Ha emlékeztek még, legutóbb arról meséltem, hogy a gazdám mozdonyfűtő volt. Abban az időben nagyon vidámak voltunk. Mindkettőnk hasa legtöbbször tele volt, ha meg kiürült, hamar megtelt újra. A gazdi szemében sem láttam azokat a csillogó gyöngyöket, amit mostanában. Szóval jól elvoltunk.

 

De egy nap azt vettem észre, hogy eltűnt a mosoly az arcáról, egyre gondterheltebb lett. Ezt a felesége is észrevette, és megkérdezte az okát. Ő először csak hallgatott, vagy azt mondta, hogy nincs semmi baj, de aztán egyszer mégiscsak elmondta az igazságot: felmondtak neki. Nem lehet többé fűtő. Nem csinálhatja már azt, amit annyira szeretett. Azt mondta, holnap be kell mennie a Munkaügyi Központba, hátha „kiközvetítik“ valahová.

 

Én ebből nem értettem semmit, csak lapultam a zsebében csendesen, mozdulni sem mertem, mert éreztem, hogy nagy baj van... Ezután már nem fogom azt a gyönyörűséges zakatolást hallani? Soha többé? Ráadásul a gazdasszony is elsírta magát, és azt kérdezte: “Miből fogunk így élni? Miből veszünk kenyeret?” Én nem szoktam sírni, nem is tudok, de akkor olyat rándultam a félelemtől, hogy még a gazdám is észrevette. „Na tessék – mondta – még a tárcám is kiesik a zsebemből...“ És gyorsan megigazított.

 

              Másnap aztán bementünk a Munkaügyi Központba. Nem láttam ugyan semmit, de hallottam, hogy sok ember van ott, és mind panaszkodott. Csak néha mondta valaki, hogy: „köszönöm, megpróbálom.“ Ezt mondta a gazda is, amikor rákerült a sor.

 

Mikor hazaértünk, a felesége fogadta kíváncsian. A gazdi meg olyan furcsa hangon mondta, mintha örülne, – de én megéreztem, hogy nem örül, mégis azt mondta, – hogy: „Képzeld, továbbra is tűzmester leszek. Csak éppen mások lakásaiban fogom átvizsgálni a tűzhelyeket, meg a kéményeket takarítom majd. Magyarul mondva: kéményseprő lettem.”

 

Na, ez már nekem sok volt... Kémény? Meg seprű? Mindkettőről hallottam már, de együtt a kettőt még soha. Aztán persze, mikor elkísértem a munkába, rájöttem a titokra. Beöltözött egy hasonlóan fekete ruhába, mint a mozdonyon, és a házak kéményeit sepregette valami furcsa seprűvel, ami fel volt tekerve a nyakára. Ha szétbontotta, jó hosszú és egyenes lett. Azzal piszkált bele a kéménybe, és folyton fekete por hullott rá.

 

Tudjátok, én még soha olyan piszkos nem voltam, mint azokban az időkben. Összefogdosott a kormos kezével, mert a zsebkendőjét keresve, hozzám is benyúlt és így jól összekormozott. Ja, és amióta ezt a munkát végezte, nagyon sokat prüszkölt. Azt mondta, allergia. Később már köhögött is. Sajnos hamarosan el kellett mennie az orvoshoz, az pedig eltiltotta ettől a munkától. Ő meg nem értette, hiszen a mozdonyon is por volt... De a doktor bácsi azt mondta: csakhogy onnan a huzat azonnal kivitte a port. Itt viszont egyenesen az orrába száll.

 

Nem volt más választása, újra a Munkaügyi Központba kellett mennünk, az orvosi papírokkal együtt. De bizony akkor már nem volt olyan szerencséje. Nem tudtak neki munkát biztosítani, csak valami segélyt vagy mit. Tudjátok, azóta nagyon megváltozott az életünk. Eleinte nekem tetszett, mert azt hittem, ez csak valami játék. Még a gazdám szomorúságára is azt hittem, hogy csak velem viccel, de lassacskán rá kellett jönnöm, hogy ez bizony „véresen“ komoly, és ha valami csoda nem történik és továbbra sem kap munkát, akkor talán éhen is halhatunk... Szurkoljatok nekünk!

 

              Most elköszönök tőletek. Nem tudom, hogy tudok-e még mesélni nektek... Talán ha lesz munkája a gazdimnak, akkor elmesélem, mit is csinál, hogy alakult a sorsunk. Sziasztok!

 

2018. augusztus 25.

stapi•  2018. október 22. 10:44

Meseország meseútján

Meseország meseútján

 

Meseország meseútján

páros lábbal léptem.

Aki nekem ezt elhiszi,

nem lehet az ébren.

 

Erről írtam gyerekmesét,

de nem kellett volna!

Ha olvasná a markoláb,

biztos elhurcolna.

 

Hogy is hittem, hogy gondoltam,

hogy ily mese élhet,

hogy egy gyermek bölcs fejébe

ez így beleéghet?

 

Ily buta is csak egy felnőtt,

csak egy melák lehet,

mert ez az út, ez az ösvény

Butahonba vezet.

 

Meseország meseútja

gyermekszívben éled,

felnőttként ezt nem érthetem,

elsikkad a lényeg.

 

Így gondolom, s ha nem hiszed,

unokádat kérdezd!

Ő segíthet megfejteni,

hogyan gondold, érezd.

 

2018. október 20.

stapi•  2018. október 20. 12:58

Meseországról

Meseországról

Válasszatok országot

 

 

              Meseország meseútján páros lábbal léptem. Aki nekem ezt elhiszi, nem lehet az ébren. Éppen ezért ideje, hogy elhagyjam a rímet, és e mese prózailag átvegye a prímet.

 

Ha én tudnám, megmondanám, hol van Meseország, de csak egyszer jártam ott, ráadásul sötétben, így vissza sem találnék, az biztos. De hogy csodás, azt tudom, sőt, talán maguk a csodák is ott képződnek.

 

Amikor ott laktam egy ideig, láttam ezt-azt... A csodák ott hétágra sütnek, a Nap meg melegszik alattuk. A hold a tóban éjszakázik, csak nappalra megy az égre pihenni. A csillagok meg... Ajaj, azok a legcsodásabbak, mert barlangokban laknak.

 

Az egyik ilyen barlangba egyszer bemászott egy bogarász barátom, és engem is magával vitt. Eleinte örültem ennek, de amikor megláttam, hogy a vaksötétben a csillagok ide-oda mászkálnak, sőt repkednek, bizony megijedtem! Hát még, mikor az egyik csillagocska épp a kezemre ült pihenni. Na, akkor a torkomban dobogott a szívem. Mondtam is a barátomnak, hogy vegye le rólam, mert félek, hogy megéget, de ő csak nevetett.

 

Meg is sértődtem, mert úgy gondoltam, hogy egy barát sose nevesse ki a társát. Pláne egy sötét barlangban. Ezt meg is mondtam neki, de erre még jobban nevetett. Végül, mikor lecsillapodott a nevetéstől, elmagyarázta, hogy azok nem is csillagok, hanem fluoreszkáló bogarak. Nem mondhatom, hogy ettől megkönnyebbültem volna, de azért megnyugodtam egy kicsit. Ha másért nem, hát azért, mert már nem nevetett.

 

Végül aztán elmagyarázta, hogy ezek nem is barlangi bogarak, hanem csak egy csomó szentjánosbogár, amelyek beköltöztek ide. Nem tudni, miért érzik itt jól magukat, később valószínű, hogy kirepülnek. De a barlang mélyében van más csoda is. Világító fonalak lógnak a barlang faláról, mennyezetéről. Az ide betévedő más rovarok pedig egyenesen rájuk repülnek, azok meg bekebelezik őket.

 

Na, amikor eddig jutott a magyarázatával, nekem sürgős kimehetnékem támadt. Úgy gondoltam, jobb lesz nekem a megszokott városi környezetembe visszatérni. De azért innen, messziről szívesen gondolok vissza a látványra, csak ne kelljen még egyszer oda bemennem.

 

              Hát ilyennek láttam én Meseországot, de most már nem is nagyon hiszem el, hogy a Nap a hétágra sütő csodák alatt melegszik... Bizonyára becsaptak engem, vagy álmodtam, nem tudom. De azt tudom, hogy a valódi világ sokkal szebb, mert természetes. Ha választhatnátok, ti hol élnétek szívesebben? Én itt, „Valódi országban“. Ez is van olyan mesés, mint ahol én jártam. Itt a Hold sem lakik a tóban, csak tükröződik benne, ahogy a csillagok is az égen világítanak, de láthatjuk a tükörképüket, ha a tóparton sétálunk. A barlangokban meg... Nos, ott tényleg laknak világító bogarak, meg sok más klassz dolog is létezik. De ehhez nem kell Meseországba látogatni, így is elég csodás.

 

 

2018. október 20.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom