Gyereksarok

Karácsonyi ragyogás

 

Kicsi fámon kicsi fény,

cérnaszál az ágon,

ám a csúcson ott ragyog

a legnagyobb álmom!

 

Csillog-villog, szikrázik

meghitt kis szobámban –

Felnőttek, ha hinnétek

ebben a csodában!

 

Nézzetek fel, hátha még

látjátok az égen:

Jézus Krisztus ott ragyog

ma is, úgy, mint régen.

 

Itt a fán mint kis angyal

világít ez éjjel,

de holnap majd átölel

örök, tiszta fénnyel!

 

2019. december 14.

Az ég ajándéka 2.

 

 

              Tikkasztó nyár volt. Már az éjszakák is oly forrók voltak, hogy még a tücsköknek sem volt kedvük ciripelni. Csoda tudja, tán leszáradt róluk a hegedű, vagy csak izzadtak ők is, mint az emberek? Nem tudni, de nem volt ez természetes. Annál is inkább, mert már izzadniuk sem volt mit...

 

A gyerekek napközbeni rajcsúrozása is elmaradt, cserepes ajkakkal sóhajtoztak, néztek egymásra és hang nélkül, esdeklő tekintetekkel mondogatták:

 

              – Vizet! Csak egy pici vizet, anyaaa!

 

S az anyák, apák könnytelen szemükből a keserű tehetetlenség dühe összevegyült a szánalom keservével. Aki meg tudott mozdulni még, az ilyenkor arrébb ment, és az eget fürkészve sóhajtozott...

 

Már több hete nem volt víz, amit ivásra tettek félre, az is már több napja elfogyott; a patak medre repedezetten kínálta az aljára kiült sziket; madarat csak elvétve lehetett látni, ahogy észak felé repült, majd alábucskázott.

 

              – Apu, éjszaka induljunk el abba az erdőbe, amiről meséltél... – nyöszörögte egy 9-10 éves fiúcska.

 

Az apa nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét és mormolni kezdett valamit. A közelében lévők egy idő után felismerték a „Mi atyánk“ szövegét, és csatlakoztak. Lassacskán az egész közösség apraja-nagyja mondta az imát – először csak suttogva, mormolva, majd egyre hangosabban, míg már egész szavalókórus hatását keltve, szinte kiáltozva, szemlehunyva imádkozott a kar, a szomjazó falu.

 

              Mi kell ahhoz, hogy az emberiséget egybekovácsolja? Mi az az erő, az a hatalom, amely még az örök ellenségeskedőket is egy akaratra készteti?...

 

Az ima zengett egyre hangosabban, míg végül egy vékonyka gyerekhang – szinte sikítva – belehasított az emberek fohászába:

 

              – Nézzétek! Nézzéteeek!!!

 

              Összerezzenve követték a kislány tekintetét az égre, és egyszerre hallelujába csapott a kiáltozó ima. Az ég szinte feléig beborult, s már a közelgő eső illatát hozta a feltámadt szél.

 

 

2019. február 23.

Semmi sincs veszve!

 

Advent minden vasárnapján

meggyújtunk egy mécsest.

Anya, te is gyere el ma,

s velünk együtt égesd.

 

Várakozó kicsiny szívünk

reménységben áll itt,

Jézus Krisztust várjuk vissza,

el fog jönni, úgy hidd.

 

Csillag jelzi újra, s várjuk,

üdvösségünk hozza,

Karácsonyi ünnepségen

éltünk aranyozza.

 

Meggyújtjuk hát mécseinket

együtt, örvendezve,

Jézus biztat, hitünk éled,

semmi sincs még veszve!

 

2018. december 23.

 

Adventi hitmagok

 

Szeretetre éhező kis gyermekek,

pislákoló gyertyafénybe illenek.

Adventi tűz tölti be a csöpp szívük,

a koszorú lángjai közt él hitük.

 

Mi vagyunk e megénekelt hitmagok,

rólunk szólnak, s hitünkről a kis dalok.

Reményteli szíveinkben él az Úr,

Betlehemnek csillagáról zeng a húr.

 

Meggyújtjuk a koszorún a lángokat,

elsimítja arcokon a ráncokat.

Az adventi várakozás ünnepén

szálljon reánk a szeretet, hit, remény!

 

Várjuk hát a Megváltót, ki földre jött,

tárjuk ki a szíveink a Szent előtt!

Tisztítsuk meg lelkeinknek szegletét,

és vigyázzuk ez ünnepnek szellemét.

 

2018. október 7.

 

 

https://youtu.be/qlNr6G8sTLQ

Kislány a felvidéken

 

Élt egy kislány réges-régen,

valahol a Felvidéken.

Pici korban árva lett ő,

de megóvta a Teremtő,

 

Aki mindig úgy vezette,

hogy volt aki felnevelte,

cirógatta, istápolta,

rögös útján tanácsolta.

 

Ma a kislány boldog anya,

drága gyermek színaranya!

Óvja széltől drága gyöngyét,

oly figyelmes, olyan gyöngéd,

 

mintha minden mozdulatban

Teremtője élne dalban;

s mint a kislányt réges-régen,

megváltaná drága véren...

 

2018. szeptember 19.