Gyereksarok

Papának – a Mikulástól

Kedves Papa, a Mikulás

szól hozzád e versben.

Úgy látom, hogy az unokád

rég itt hagyott, cserben.

Igen ritkán jár le ide,

e papás kis házba...

Hogy szereted, egy ideje

nem hozza őt lázba.

Na de ne félj, teszek róla,

meg fogja ezt bánni:

A csomagot, amit kapna,

egér fogja rágni!

De az idén ezt a kicsit

még itt hagyom néki,

mert jól tanul, és a leckét

bizony, nagyon érti.

Vigasztalódj, Papa, hiszen

te ismersz már engem,

valamikor a csomagot

neked is én vittem.

Idő múltán a gyerekek

lezserebbek lesznek,

de felnőnek, és majd akkor

vissza-vissza lesnek!

Így hát, Papa, ne sírj többet,

figyelj a jövőre!

Sétálj sokat, és így gondolj

a múló időre.

2019. november 30.

Kisember

              Egyszer volt, hol nem volt, még a mesém meg sem volt, született egy gyermek.

Nőtt, növekedett, de akármennyit evett, nem tudott úgy megnőni, mint a társai. Folyton nevettek rajta, így aztán még az a kis étvágya is elment, ami azelőtt volt. Nem is nőtt meg szerencsétlen, olyan volt, mint egy törpe. Már felnőtt volt, de még mindig kicsi.

Csúfolták, hogy „kettéfűrészelt törpe“, meg hogy „picigyerek“, de végül a „Kisember“ gúnynév maradt rajta. Nemigen foglalkozott vele, tűrte zokszó nélkül, mert már régen rájött, hogy ha nem szól semmit, hamarabb abbahagyják a csipkelődést.

              Egyszer Kisember valami újat talált ki. A horgászásnak valami olyan fortélyát, amit csak ő tudott, és nem is árulta el senkinek, hogy mi az. Akárhova és akármikor ment horgászni, ő mindig fogott elég halat, és ráadásul mind nagyok voltak, egyet sem kellett soha visszadobni a mérete miatt.

Na, irigyelte is mindenki! A rosszindulat végigsepert a településen, és kisütötték, hogy csakis valami varázslás eredménye lehet, talán ő maga is varázsló – vagy ami még valószínűbb, hogy lepaktált az ördöggel! Úgy mondták: „...eladta neki a lelkét!“ Minden alkalmat megragadtak, hogy bosszantsák, folyton kitoltak vele valahogy.

Na, egyszer aztán megelégelte a dolgot, és egy éjjel annyi halat fogott, hogy az egész falunak elég volt. Minden kapuba letett az ott lakók létszámának megfelelő darabot, aztán eltűnt a faluból...

...Néhány év elteltével újra megjelent annyi pénzzel, hogy az egész községben mindenki jómódú lett az adományától. Hej, volt is nagy öröm, senki sem csúfolta, előkelő helyet biztosítottak neki a gyűléseiken, a színházban, és persze bármilyen összejövetelen.

Csak hát a pénz fogyóeszköz. Lassacskán azon vették észre magukat, hogy újra szegények, mert senki sem ment dolgozni. Azt hitték, majd a Kisember folyton gondoskodik róluk. Mikor aztán rájöttek, hogy csak egyszeri alkalom volt, hogy így meggazdagította őket, fellázadtak ellene. Újra csúfolták, zaklatták, majd a végén már el is zavarták a falujukból, de még a határából is.

              Amikor legközelebb meglátták, rettenetesen elcsodálkoztak, de meg is rémültek rendesen, minden ízükben reszketni kezdtek! Egy aranyozott hintón érkezett, és korona volt a fején, a kezében pedig országalma és jogar. Testét palást fedte.

2019. április 23.

Viszi a szél

Hull a hó, hull a hó,
és ez nem is álom,
nagyapó, nagyapó
havat lát a fákon.

Ha csak ott, ha csak ott
látna havat máma,
salakot, salakot
nem kapna a járda.

De lapát, a lapát
jár most a kezében,
sóhaját, sóhaját
viszi a szél éppen...

2019. január 22. 9:33

A befagyott paták és az egérfogók

              – Gyí! Indulj, Rudolf! A gyerekek várnak ránk, nem késhetünk el!

De bizony Rudi patája meg se moccant. Belefagyott a hóba. A Mikulás a mozdulatlanság láttán leugrott a bakról, és vizsgálgatni kezdte a szánt, aztán Rudolfot, és nem értette a dolgot.

              – Mi a csoda történt veled, Rudikám? Még sosem voltál engedetlen... – motyogta nagy szakálla és a bajusza között – mi van veled? Ahá! Nem bírod felemelni a lábad! De hogy történhetett? Még soha nem fagyott a talajhoz a talpad, pedig már sok generáció óta szolgáljuk ki a gyerekeket...

A télapó a nyomokat kezdte vizsgálni, amit felfedezett. Aprócska lábak hagyták a hóban, hát hamarosan rájött, hogy néhány rossz gyerek állt bosszút rajtuk, mert tavaly nem kaptak ajándékot, csak virgácsot. Most aztán azt találták ki, hogy vizet öntenek Rudi patáira, így azok odafagytak a földhöz.

              – Na megálljatok csak, ti kis gézengúzok! Megemlegetitek ti még ezt! – mondta Mikulás jó hangosan, aztán elballagott, hogy langyos vizet hozzon, amivel kiolvaszthatja Rudi lábait.

Végül sikerült, de sok időt veszítettek. A gyerekek már szerte a világon azt hitték, az idén nem is lesz Mikulásnap. Azon gondolkodtak, hogy talán a kalendáriánus bácsik elírták a naptárt, vagy valami egyéb hiba csúszott bele. A várakozástól kimerülten álomra hajtották a fejüket, és el is aludtak azon nyomban.

Reggel aztán szikrázó napsütésre ébredtek, mert – bár az éjjel jó nagy adag friss hó esett – az égbolt tiszta volt, és a nagy fehérség csak úgy szórta szét a mosolygó Napocska fényét. Hunyorogva néztek az ablakokra, és – láss csodát! – ott díszelgett a szépen kitakarított cipőcskékben a szebbnél szebb és finomabbnál finomabb ajándék.

Hiába, ez a vén Télapó mégiscsak nagyon ügyes! Nem tudom, hogy csinálta, de a késői indulás ellenére minden gyerek időben megkapta az ajándékát.

De volt néhány gyerkőc, akiknek még ettől is nagyobb meglepetésben volt részük ezen a gyönyörű reggelen! Benyúltak a gyönyörűen becsomagolt ajándékok dobozába, aztán – egy jó nagy csattanást követően – jajgatva húzták ki a kezüket belőle! A mancsaikon meg ott éktelenkedett egy-egy nagy egérfogó! Azt kapták ajándékba.

              Én nem is sejtem, hogy fordulhatott ez elő... Ti vajon tudjátok? Biztosan kitaláljátok. :)

2018. október 2.

Vers ebből: https://blog.poet.hu/gyereksarok/gezenguzok

A legszebb karácsonyfa

Volt egyszer egy kicsi fenyő,
nem lehetett sose menő...
Az ágai szerteszéjjel,
eltördelve téli széllel.

Szomorkodott szegény fácska:
nem fogadja a szobácska
andalító, meleg öle,
nem lesz sose őbelőle

feldíszített karácsonyfa
cukorkákkal jól befonva.
Sem kalácsok, sem a díszek,
nem lóghatnak rajta szívek...

Más fenyőfák olyan szépek,
nincs hibájuk, nagyok, épek...
Csak ő szorul itt cserére,
szép karácsony szégyenére.

Ám egy csöppnyi, kedves gyerek
előtte halk imát rebeg.
Apa, anya, ez kell nekem,
boldogságot csak ez terem.

Vigyük haza, olyan árva!
Szobám neki van csak tárva.
Neki adom csokim felét,
szívem minden szeretetét.

Feldíszítjük, becézgetjük,
beszélget majd ő is velünk.
A sok drága, hiú fákon
nem suhan át ily szép álom.

Anya, apa összenéznek,
a szemeik ködben égnek.
Megveszik a kicsi fácskát,
mesebeli kis Árvácskát.

Estére az angyalsereg
csillogó fa körül lebeg.
S mintha így lett volna mindig,
a szent igét szerte hintik:

Csillag alatt emberré lett,
a Megváltó Földre lépett.
E fa alatt boldog szemek...
Legyen áldott ünnepetek!

Áhítatos csendben végül
a szeretet egyre szépül.
Szívhez szól a bűvös dallam,
kerekesszék gördül halkan -
Csöppnyi gyermek benne révül.

2017. december 15.