ferzoltan blogja

Testemben lélek és a hangok kavalkádja,

mi múltban pillanat, most emlékek tárháza.

Fekszem az ágyakon, fut velem a világ,

holnap ébredek, még álmodom a csodát.

 

Fehér fonal írja felül féltett gondjaimat,

lelki szemeim fejtik eme furcsa kódokat.

Nem válaszol senki, csak magam vagyok,

sötétben kutatnak kezeim a hideg falakon.

 

Néma csend, ez lenne az ideális pillanat?

Életutam rideg, szürke kripta felé halad.

Fénylő neonként villan fel a tartalom,

egy kereszt kontúrját láthatom a falon.

 

Zárt ajtó fogad, de érzem, túlról hívogat,

nem félek, ez valahogy most megnyugtat.

Egy hang dördülve a tudatomon áthalad:

"Nos, Zoltán, van-e Isten, halljam szavad?!"

 

Már csak emlék, ami akkor valós pillanat,

álomban láttam, éltemben még visszatart.

Az idő megállt, a biztos hit lett bizonytalan,

az agyam játszott velem ilyen dolgokat?

 

Az idő egy kapun a múltból a múlt felé halad,

a jövőn át, mit létünk számunkra még tartogat.

A jelen? Hiú ábránd, hisz' már régen tovaszállt,

nyikorogva zár, ahányszor megnyitja a szárnyát.

 

Szombathely, 2020.03.05

Csillagpor szeli át az eget,

száncsengő hangja kíséri a szelet.

Piros ruhás vén apóka,

még ma éjjel mindenkihez elmegy.

 

Levelet írt minden gyerek,

olyanról, mi számára a legkedvesebb.

Legtöbb házból hiányzik a csoda,

e kívánság szívekben a legnemesebb.

 

Polcainkon már nem fér el több játék,

oda vigyed, hova még nem jutott ajándék.

Cserébe ígérjük, jó emberek leszünk,

gondjaikat, ha felnövünk, vállaidról leveszünk.

 

Csillagpor szeli át az eget,

száncsengő hangja kíséri a szelet.

Könnyek között vén apóka,

hoz magával áldott, békés ünnepeket.

 

Szombathely, 2019.12.05

Egy híján húsz, meg kétezer,

minket megváltani érkezel.

Hitben élőnek a születésed tény,

ezt vallja ma minden keresztény.

 

Együtt négy gyertyaként négy királyok,

követi egymást három a jászolodhoz.

Fenyőágból glória, téged sirat Mária,

rózsaszínű életed, tövis lett a végzeted.

 

 

Szombathely, 2019.12.01

Lészen kedves emlékem,

fenyőágon állnak négyen.

Angyal gyertyák imádkoznak,

lakásunkba áldást hoznak.

 

Első angyal fényében,

anyámat látom éltében.

Másodiknak gyermek vágya,

fényességét a fiam adja.

 

Lányom gyújtja harmadikban,

szemeiben egy láng lobban.

Negyedikben csillag fénylik,

csendben, megigézve nézik.

 

Lészen kedves emlékem,

koszorút készítünk négyen.

Angyal kezek szorgoskodnak,

az adventi örökséget kaptam.

 

Szombathely, 2019.11.30

Egyszer volt egy kedvelt Elek,

tudom, mert én is kedveltelek.

Édesanyád sokszor mondta neked:

"Szeretlek, mióta téged megszültelek".

 

Te Elek, a folyóparton volt egy telek,

oda vittél el, azóta sem felejtelek.

Hazamentél, én meg sokáig kerestelek,

már az első napon megijesztett Elek.

 

Gyermekkorunk óta tiszteltelek,

ismert színész lettél, tisztelt Elek!

Nehéz volt a kezdet, de segítettelek,

azóta rajtam is sokszor segített Elek.

 

Gyermekek voltunk, gyermekeink lettek,

életüknek egyszersmind részeivé tettek.

Szatmári társulatba emberszámba vettek,

életünk színpadán komédiásoknak néztek.

 

Magadra ismerj barátom, mert Elek nem Elek!

Másnak úgyis mindegy, hogy minek neveztelek.

Harminc éve annak már, hogy megismertelek,

mégis több időbe telt, amíg megismert Elek.

 

"Ha a szem a lélek tükre, a tükörbe néző

szem lelke tükre a lelkének szeme,

vagy a tükörben lévő lélek szemének tükre?"

 

Szombathely, 2019.11.28