ferzoltan blogja

Méltóságosak azok az Istenadta Kárpátok,

amelyek a Teremtő Úr előtt fejet hajtanak.

És átkozottul szépek azok, bár mostohák,

mik gyűrődtek mélyből a történelem során.

Isten eltévedt gyermeke vagyok magam is,

a hitében megrekedt, átutazó, lelkes idegen?

Lettem, lehettem, vagy csak úgy, de vagyok,

tanúim voltak apám, anyám vagy angyalok?

A Kárpát-kanyar volt a helyi testőrségem,

s előtörtem, gyűrődtem méhből s mélyből.

Bölcsőmből egykor, tisztelve a hagyományt,

álltam lábra vigyázva, közeledve Égiek felé?

És most, választ bizonyságul nem kapok,

hinni szeretnék, de csodát nem láthatok!

Be kell érnem azzal, hogy kárhoztattatok,

hitem, vagy történelmem örök rabja maradok?

Szombathely, 2020.05.13

Húsvét másodnapján, hétfőn virradóra,
álmaim korában fekszem az ágyamban.
Ismerős illatán felém lovagol a kávém,
meghitt egy pillanat, az álomnak is annyi.


A tegnap mámorát őrzi még egy fészek,
hímes tojások erről árulkodnak éppen.
Húsvéti kis nyulak szép ajándéka emlék,
jó szívükért cserébe hódolatom tenném:


"Mögöttem hagyom, mit mai divat megkér,
hagyományban szokás formálja a legényt.
Miként nő a virágszál, úgy nő a leány is,
szálljon égi áldás rátok, amint e házra is!


Kis kertünk szélében ezt a kék ibolyát láttam,
vizespoharamban jó szándékkal hoztam.
Másnapján is húsvét, én engedelmet kérek,
illatos vizemmel locsolásra készen.


Szálljon hagyományunk apáról fiúra,
Ahogy majd e cseppek anyára, s leányra.
Emelem kalapom, tiszteletem tettem,
áldott ünnepeket így kívánok nektek..."

Szombathely, 2020. április 13.

Testemben lélek és a hangok kavalkádja,

mi múltban pillanat, most emlékek tárháza.

Fekszem az ágyakon, fut velem a világ,

holnap ébredek, még álmodom a csodát.

Fehér fonal írja felül féltett gondjaimat,

lelki szemeim fejtik eme furcsa kódokat.

Nem válaszol senki, csak magam vagyok,

sötétben kutatnak kezeim a hideg falakon.

Néma csend, ez lenne az ideális pillanat?

Életutam rideg, szürke kripta felé halad.

Fénylő neonként villan fel a tartalom,

egy kereszt kontúrját láthatom a falon.

Zárt ajtó fogad, de érzem, túlról hívogat,

nem félek, ez valahogy most megnyugtat.

Egy hang dördülve a tudatomon áthalad:

"Nos, Zoltán, van-e Isten, halljam szavad?!"

Már csak emlék, ami akkor valós pillanat,

álomban láttam, éltemben még visszatart.

Az idő megállt, a biztos hit lett bizonytalan,

az agyam játszott velem ilyen dolgokat?

Az idő egy kapun a múltból a múlt felé halad,

a jövőn át, mit létünk számunkra még tartogat.

A jelen? Hiú ábránd, hisz' már régen tovaszállt,

nyikorogva zár, ahányszor megnyitja a szárnyát.

Szombathely, 2020.03.05

Lészen kedves emlékem,

fenyőágon állnak négyen.

Angyal gyertyák imádkoznak,

lakásunkba áldást hoznak.

Első angyal fényében,

anyámat látom éltében.

Másodiknak gyermek vágya,

fényességét a fiam adja.

Lányom gyújtja harmadikban,

szemeiben egy láng lobban.

Negyedikben csillag fénylik,

csendben, megigézve nézik.

Lészen kedves emlékem,

koszorút készítünk négyen.

Angyal kezek szorgoskodnak,

az adventi örökséget kaptam.

Szombathely, 2019.11.30

Tét a létben, lét a térben

Nem ülök már létben tétlen.

Éltem étlen, vélték régen,

Ettem részben képzelt étkem.

Vétkem kétlem részegségem,

egyszer sem mértek lét a vérben.

Szépen kértem, hagyjon élnem,

Nem értett meg az én testvérem.

Fej, vagy fej, mert írás nincsen,

ez alól már nincs mentségem.

Részben értem, hisz' én vérem,

Ilyen sajnos a Ferencz érem.

Szombathely, 2019.08.28