Kutya sorsa a gazda.Gazda embersége a kutya sorsa.

Kutya sorsa a gazda....

Gazda embersége a kutya sorsa....

A kutya áll a kerítés mellett. Nagyon szép kutya, igazán szép nagy testű állat.
- Ő bizony kiskora óta nem egy barátságos kutya. Nem igényelte fiatalkorában sem a bizalmaskodást. Elég csipkelődős volt már kölyök korában is. Most, hogy már nem fiatal nem olyan aktív, de bizony jobb tartani tőle a távolságot, illetve emelni egy kerítést. Barátságot most sem igényel.  Idegeneket meg egyáltalán nem szereti. Érdekes kutya, mert szerintem minden kutya szereti a figyelmet, de mégis vannak kivételek. Hát, ő nem egy barátkozó fajta az biztos. De olyan mókás, ahogy itt áll és csukva van a szeme mintha csak állva aludna. Persze, közben fel fel néz és hangot ad ki, de nem is tudom milyen hangot. Nem is értem mit csinál. Szegény öregszik, de még mindig éberen őrzi a portát. Egy kutyának bizony sok dolga van akár egy embernek. Vigyáz a házra, jelez, kedveskedik, kísér, járkál fel alá egyszóval ő sem lusta állat. Tudja a dolgát ellentétben, azért a lustább kutyusokkal akik igazán el vannak kényeztetve. Bizony a kutya nem csak házőrző nem csak szobakutya. Naphosszat henyélő jószág vagy épp éber állat, arról nem is beszélve, hogy taníthatok . Az ember segítője hűséges társa. Ő a kedvenc aki szeretetet ad akármilyen tulajdonsága is van. Nincs olyan kutya aki ne figyelne a gazdájára. Valamilyen formában felhívja magára a figyelmet, hogy szeretetére viszonzást találjon. A kutyák is sokfélék akár az emberek. Ez a kutya például viszonylag barátságos volt hozzám, elkerültem a háztól és valahogy elpártolt tőlem. Azt kell, hogy mondjam nem szerettem volna egy udvarban lenni vele nem lett volna jó vége. Féltem tőle nem kedvelt igazán senkit. Aztán úgy alakult, hogy visszajöttem, először idegenkedtem tőle fogott is engem rendesen. Megugatott, ahogy telt az idő dobáltam neki ennivalót kerítésen keresztül. Nap mint nap, majd odatettem a kerítéshez a kezemet szaglászta. Egy napon felbátorodva, de azért kissé félve kinyitottam az ajtót úgy adtam neki ennivalót. Boldogan elfogadta azóta is, ha meglát már azt figyeli mit kap tőlem. Mondanom sem kell, hogy már nem is tudom magamat türtőztetni, hogy ne adjak neki valamit. Még, ha egy kis falatot is akár a sajátomból. Már nem ugat meg, már nem zavarom őt. Sőt úgy látom, hogyha meglát mindjárt jön a kerítéshez, de akkor sem csalódott, ha üres kézzel érkezem. Lassacskán megszokott engem annyira, hogy egy udvarban is tartózkodunk együtt, bár én aki félek egyébként a kutyáktól azért figyelem. De már érzem a bizalmába fogadott. Most sem szereti, ha simogatják, de már az én kezemet megnyalta. Talán megnyertem magamnak. A fiam aki kiskorában játszott vele, ma már nem mehet oda hozzá, mert megharapná, pedig sosem bántotta csak egyszerűen ritkán látták egymást. Egy kutya is így el tud távolodni az embertől. Ugyan akkor megbarátkozni is tud vagy épp kénytelen. Az állatok is hasonlóak az emberekhez, mint azt tudjuk...... Csak bele kell gondolni az állatoknak is szívük lelkük van.....

(Egy kis részlet.... valósággal és igazsággal.)