Éjszaka magánya

Éjszakák magánya

A sötét, csillagos éjszakában
Szobám nyitott ablakán át
Beszűrődik a holdsugár fénye,
Lágy szellő simogatja függönyöm.

Arcom a párnámhoz érve
Nem jön álom a szememre,
Pihen testem a sötétségben
A beszökő fénysugarait lesve.

Nézem a falon ketyegő órát,
Oh, Atyám, holnap mi vár reám?
Gondolataim megállíthatatlanok,
Peregnek előttem a napok.

Nézek én előre, s néhanap vissza,
Az életem mindig olyan mostoha,
Elmélázok a változtathatatlan múlton,
S belátom, most vagyok igazán talpon.

Az életemből hiányzik a szeretet,
Ezt igyekszem találni meg.
Leélni egy életet enélkül?
Nem kívánhatja tőlem senki.

Szememet bánatosan lehunyom,
Könnycsepp perdül végig arcomon,
Hagyom folyni párnámra,
Keserűen nézek a világra.

A szememet most kinyitom,
A félhomályt pásztázom,
Eszembe jut kedves barátom,
Aki biztat, legyen optimizmusom.

Ő emberek közt is ember,
Hisz igazából nem is ismer,
Figyelme mégis rajtam,
Ez engem nagyon vigasztal.

Most megkönnyebbült a lelkem,
Nézek a világgal bátran szembe,
Csorba szívemet kitárom nagyra,
Hisz az élet maga a nagy csoda.

Szememre érkezik nehéz álom,
A hold sugarait sem látom,
Testemet simítja lágy fuvallat,
Angyalok őrzik már álmomat.

2015. június 16.