Ének

Álomvilág álomútján

Álomvilág álomútján
- kivert kutya - ballagok.
Lelkem komor, ócska húrján
feltörnek e dallamok.

Harmóniát rendezgetek,
vezetem a szólamot;
basszus dörmög, szoprán cseveg...
Formálom a szózatot.

Lélekmentő lesz ez ének,
- kivert kutyának való! -
A múltamban sok a vétek,
de készül e vén faló.

Álomvilág álomútján
- kivert kutya - kullogok.
Ezer évnyi kínok után --

Zászlóm - fennen - még lobog!

2018. október 4.

Friss patak

Felbuggyant itt özön buzgár,
kristályvizű forrás.
A napsugár rajta pulzál,
csilló fényű sodrás

szélén fürdik, eltáncolgat,
botladozva villog;
nem várja a bűvös holdat,
mely az éjben pillog.

Friss patak ez, ma született,
készteti a tollat...
Vedd fel pajtás! Ott keressed,
'hová tavaly dobtad.

2018. október 1.

Az indákon

Álomvilág álomútján
mendegélek tétován.
Mereng lelkem régi múltján,
tűnődik e nagy csodán:

Köd előttem, köd utánam,
elvesztem a múltban én;
történések zegzugában,
homályban a gyertyafény.

Vagyok-é, vagy elveszetten
kallódok a túlparton?
Mindenkitől elfeledten
pengetem itt a lantom.

Álomvilág álomútján
minden mindegy immáron!
Lelkem ősi vándorútján
felmászom ez indákon.

2018. szeptember 24.

A hangverseny

              Lassan szétgördült a függöny, és a felharsanó taps alatt a karmester szerényen, de határozottan lépdelt a zenekar elé. Pár pillanatig a szemeit végigfuttatta kedves zenészein, majd mosolyogva felemelte a pálcát. Felcsendült a jól ismert dallam, s a közönség lélegzetvisszafojtva hallgatta a Rákóczi indulót – fúvószenekari hangszerelésben.

A zene kijózanítólag hatott a székeket elfoglaló hallgatók számára. Valami bensőséges nyugalom, ugyanakkor őrült indulat; valami megmagyarázhatatlan érzés vett erőt mindazokon, akik még magyarságuk tudatában voltak. A zene érzelmi változásai, fortéi – pianói; a modulációk varázsa; a szólamvezetés és harmónia olyan összhangja lengett, zúgott át a termen, ami magával ragadó, felemelő és – Magyar.

Még fülükben szólt a dallam, testükben érezték a ritmust, amint elhaltak a hangszerek... Pár pillanatig néma – már-már síri – csönd lett, de aztán, mint a vulkán a szunnyadás után, kitört a tapsvihar.

A műsorvezető jelent meg, de várnia kellett, míg elült a zaj, és a suttogás neszei elcsitultak. Mosolygott, és kissé elfogódott hangon megszólalt:

              – Kedves Megjelentek! Mielőtt bármit is mondanék, kérem, hallgassák meg, mit üzen Csépaújvárosi Nagy Miklós Önöknek – és talán a jövő zenekedvelő nemzedékeinek is:

„A zenéről – röviden

           Vannak érzések, mélyről feltörő gondolatok, amiket semmi más nem fejezhet ki, csakis a zene.

Itt van pl. a Rákóczi induló. Vajon kifejezheti-e bármilyen szöveg, vers, festmény, szobor, vagy akármely szónoklat, szavalat vagy tánc azt az érzést, hangulatot, ébredő gondolatot, ami ennek a csodálatos zenének köszönhetően kel életre a hallgatóban? Különösen a Hector Berlioz általi átiratban. Vajon mit érezhetett ez a zeneszerző Liszt Ferenc eme remekét olvasva, hallgatva és önkezével is lejátszva, hogy úgy megihlette, hogy áttegye nagyzenekarra, s belekomponálja a saját gondolatait, érzéseit is?

           Nem tudom. Senki sem tudja. A tudósok is értetlenül állnak a csoda előtt, hogy mi az az erő, hatalom, amely képessé tesz némelyeket ilyen – mélyen az emberi bensőben gyökerező, mégis az égből aláhulló – áldást így papírra vetni és előadni.

Sorolhatnánk vég nélkül a szerzőket, előadókat, zenekarokat, de nem ez a célom. Pusztán annyit akarok elmondani, hogy amikor a csépaújvárosi fúvós együtteseket hallgatjuk, jusson eszünkbe, hogy ők bizony valamit megéreztek mindabból a csodából, amiről tanulmányt lehetne írni, – és amiről neves zenészek, zeneszerzők és -kritikusok meg is írták már mindazt, ami elképzelhető erről a témáról.

Hallgassuk hát őket kellő tisztelettel, és a zene iránti alázattal a szívünkben.

Csépaújvárosi Nagy Miklós (dátum)“

           A 9. sorban ülő férfi ezenközben azt hallotta a háta mögül valahonnan, hogy: „Ez az a Csépai Nagy Miklós, itt, előttünk?“ Bár alig volt hallható, mégis úgy érezte, mintha üvöltötték volna. Mintha az egész nézőtér megtelt volna ezzel a kérdéssel, és most minden szempár őt figyelné...

Hát kicsoda ő? Egy senki. Egy mindenbe belebukó, zenésznek nem nevezhető hulladék. Egy imposztor, aki belecsempészte magát – és a nevét – egy pillanatra az Emberek elméjébe.

Oly mértékű szégyenérzet vett rajta erőt, hogy csendesen felállt, s az egyik oldalfolyosón át sietve elhagyta a hangversenytermet – megfosztva így magát a további zenehallgatás örömétől.

           Míg kiért a villanyfényes városi éjszakába, elgondolkodott az életén. Ki is volt ő valójában? Egy olyan valaki, aki már gyerekkorában is folyton veszített. Közepes tanuló volt, noha lehetett volna kitűnő is. Nagyobb gyerekként kikönyörögte, hogy tanulhasson zenét. Hegedült... Később – felnőttként – trombitán is játszott, de zeneelméletet nem tanult. Lakodalmakban ügyetlenkedett néhány évig; aztán vendéglátó helyen már csak kevés ideig, míg tönkre nem mentek az idegei. Akkor abbahagyta, mint minden mást is, amibe belekezdett. Még a munkából is kibukott, végül leszázalékolták...

Aztán meg – hogy valamennyire kapcsolatban maradjon a zenével, ha már nem játszik hangszeren – zenét kezdett írni, ami a hozzáértők szerint valami rettenetes volt. Most pedig ez... Miket nem írt! Honnan is vette a merészséget, hogy beleártsa magát olyan dolgokba, amiről halvány fogalma sincs? Hogy is merte odaadni ezt a valószínűleg pózos, mások szájából, tollából kölcsönvett és átalakított szöveget... (Mert hiába volt a saját terméke, mégis úgy érezte, hogy hallotta vagy olvasta már valahol...) És még fel is olvasták... Szörnyű! Emberiség elleni bűntett!!!

Már többszáz méter volt közte és a hangversenyterem között, de még mindig hallani vélte: „Ez az a Csépai Nagy Miklós, itt, előttünk?“ Még a nevét is hibásan mondták...

           A hangverseny végén szólították. Valami ajándékfélét akartak átadni neki – talán egy üveg bort vagy valami mást, – de nem jelentkezett... Soha többé nem hallott felőle senki.

2018. augusztus 13.

Medián

Próbálkoztam - hasztalan.
Nem elég a szuflám.
Talán majd ha hangtalan
szól a dalom, nullán,
az idő rá felírja
az ars poeticám -
Mielőtt még kinyírja
számított medián*.

2018. június 21.

* Helyzeti középérték. ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Medi%C3%A1n )