A sárgaföld kiszívja

stapi•  2019. augusztus 29. 14:33

A sárgaföld kiszívja

Hallucinációk az „álomsufniban“

 

 

 

              A csengő szavára ébredt. Gyors egymásutánban kapkodta magára gönceit, még félálomban, s rohant az ajtóhoz. Amint kilépett, kezdett felocsúdni kábulatából. Néhány lépés után lelassított, majd lehajtott fejjel visszaballagott, levetkőzött, és lefeküdt újra.

 

              – Már megint az a nyavalyás hallucináció – gondolta magában, vagy talán ki is mondta hangosan. – Mikor lesz ennek vége?... Talán soha – fejezte be a gondolatmenetet, s a falhoz fordulva megpróbált újra elaludni.

 

Persze nem ment már az alvás. Amúgy is rossz volt az alvókája, s egy-egy ilyen felriadás után csak ritkán tudott újra elszenderedni, hát inkább gondolkodott... Honnan is ered ez az egész?...

 

 

 

              Apja halála után az anyja az egyik iszákos testvérével maradt az immár gazda nélküli házban. Jómaga a szomszédban, a mögöttük lévő épületben lakott a családjával. Mindennap többször átnézett rájuk, nincs-e szükségük valamire. Olykor persze nem volt ideje, de azért általánosnak lehetett mondani a látogatásait. Anyja beteges volt, sokszor kellett orvost, mentőt hívni hozzá.

 

Egy év múlva a külföldön élő testvére hazalátogatott, és azzal rukkolt elő, hogy vezessenek át csengőt, hogy az anyjuk baj esetén csengethessen. A javaslatot tett követte. Kifeszítettek egy vastag légvezetéket, arra rátekerték a csengő zsinórját, rákötötték a kapucsengőre, odaát pedig egy nyomógombot helyeztek el.

 

A felszerelés után az ott lakó testvére hazajött a kocsmából... és megszólalt a csengő. Lélekszakadva rohant át, hogy mi a baj ilyen hamar?! Kiderült, hogy csak a részeg tesó tesztelte őt, mennyi ideig tart átmennie. Nos, nem mondott dicsérő szavakat. Ami pedig az ezután következő napokat, hónapokat, éveket illeti, legszívesebben elfelejtené.

 

Rendszeressé váltak a csengetések. Hol a betegség, hol a részegség miatti veszekedés, hol pedig egy-egy hétköznapi, amúgy másnapra is halasztható kérdés miatt kellett megjárnia a hadak útját. Nappal is, de leginkább éjjel következtek be a rémületes csengetések. A csengő felszerelése után kb. hét évig tartott ez a dolog, már-már az őrületbe kergetve szegény öreget – aki abban az időben még nem volt öreg, de így is kegyetlenül megviselte ez a dolog. Akkor aztán meghalt az édesanyja, s a temetés után megkönnyebbülést érzett, hogy immár kiszállhat ebből a taposómalomból. Szégyellte is érte magát, de nem tudott mit tenni.

 

Aztán néhány nap múlva újra csengőszót hallott, s a fenti jelenet játszódott le. S azóta rendszeresen – bár egyre ritkábban – megtörténik vele ugyanaz. Nem mindig pattan fel, van, amikor azonnal rájön, hogy mi is az ábra, de így is szörnyen érzi magát tőle.

 

              – Nesze neked, boldog magány! – szokta mondani időnként, beletörődve a megváltoztathatatlanba, de azért néha kiegészíti:

 

              – Majd a sárgaföld kiszívja!

 

 

2019. augusztus 29.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

stapi2019. augusztus 29. 19:02

@955kondoros: Kedves András, köszönöm szépen, hogy itt jártál! Úgy van, ahogy írod. De ha az élőkre koncentrálunk, akkor azt tapasztaljuk, hogy bizony sok kínt kell kiállni némelyeknek!

955kondoros2019. augusztus 29. 17:57

Igen ez a szólás elterjedt volt(legalábbis az alföldön)(ma már sokan a hamvasztást választják)Érdekes "Életmód" szeletkét hoztál.Üdvözlettel:András

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom