nefelejcs blogja

Te mit gyűjtesz?

Képeslapot,

szép tájakról, 

amit kapok.

Te mit gyűjtesz?

Én szalvétát.

Megcsodálom 

a sok témát.

Te mit gyűjtesz?

Én bélyeget.

Van ennél szebb, 

azt kérdezem?

Te mit gyűjtesz?

Én kavicsot,

mit a folyó

ellapított.

Te mit gyűjtesz?

Én lepkéket,

amit lelek

mezőn, réten.

Te mit gyűjtesz?

Én virágot.

Megszépíti

a világot.

Ki ezt, ki azt,

mi az álma,

szívének a

boldogsága.

Hosszúra nyúlt éjszakámon

messze szökött tőlem álmom.

Míg a jöttét visszavárom,      

szárnyal gondolatvilágom.

Hozzád vezet ó, jó Uram,

elpanaszolom a búmat,

meghallgatod, s ez a tudat

lecsillapít és megnyugtat.

Hálát adok minden jóért,

ha lelkemhez kedves szó ért,

imát mondok a megholtért,

meg a hozzám tartozókért.

Végül kérlek, hogy megmutasd,

- ha homályos még a tudat - 

számomra a helyes utat,

ami célom felé juttat.

Eközben a szökött álom

megtelepszik szempillámon,

tollam pihen kispárnámon,

mint gyöngyharmat zöld fűszálon.

Kóstold és kortyold,

tüzes a csókja,

ízlelőbimbód   

tündöklő rózsa.

Csábítja torkod,

simítja lágyan,

s amint lecsusszan,

kész a varázslat.

Véreddé olvad, 

mámoros kedved,

dalolni serkent,

lelked felenged.

Jobb mint a gyógyszer,

szívedet óvja,

koccintsunk vele,

s zengjen a nóta!

Bárány ballag bíbor réten,

legelészik ott serényen,

bendő tele, szép az élet, 

jó a kedve, nem is béget. 

Bárány ballag szikes réten,

bánatosan, búsan lépdel, 

kopár a föld, a nap éget 

fű hiánytól fel-felbéget.

Pásztor! 

Tereld nyájad oly vidékre,

hol dús a zöld, s marad télre!

Akkor attól nem kell félned,

hogy a nyájad szerteszéled.

A kék égbolt dísze, éke

minden szárnyaló madár,

a látványa elkápráztat, 

légörvényben hogyha száll.

Szárnyaláskor nincsen határ,   

szabadsága végtelen,           

suhanni a szelek szárnyán,

csodás lehet - képzelem.

Ragadozó madaraknak 

oly éles a látása,

több száz méter magasságból

vadásznak a zsákmányra.

Az énekes madaraknak 

szívderítő a hangja,

felvidul az ember lelke,

ha dalukat hallgatja.

Pirkadatkor a pacsirta

hallatja az énekét,

rigótrilla megszépíti

mindannyiunk életét.

Fülemüle szerenádja

betölti az éjszakát,

tiszta szívből, rendületlen

áriázza szép dalát.

A költöző madaraink

tavaszt hoznak minekünk,

fecskék, gólyák itt költenek,

gyönyörködünk hát bennük.

Ősszel délre vándorolnak,

mert nem bírják a telet,

s hűségesen visszatérnek,

ha eljő a kikelet.