nefelejcs blogja

Tengernyi ember

szorgalmas hangya,

dolgozik folyvást,

munkája hajtja.

Zajlik az élet,

viharát állja,

kitartó, elszánt,

így marad állva.

Napfényes létben

szeretne élni,

korlátok súlya

a lelkét sérti.

Sokáig tűri,

csendesen, halkan,

indulat feszül -

kordában tartja.  

Morajló szavát

nem hallja senki:

időben kéne

jó irányt venni.

Türelem véges.

Hullámgát szakad,

tengernyi ember

szebb jövőt akar!

I llatfelhő a virágon,

L egyen a névnapod áldott,

O ldódjon meg minden gondod,

N apfény simogassa arcod,

A djon békét, hitet, álmot! 

Újra együtt

Hat évtized boldogság

adatott a lét során,

kitartás, hő szeretet,

összekötött titeket.

Hat hónapi távollét,

lelket gyötrő álomkép,

sötét égen fogyó Hold,

nélküle oly nehéz volt.

Csontig hatolt a hiány,

szíved  társ után kiált.   

Céltalanná vált a lét,

vágytál elmenni innét.

Párod vár már, ezt hitted,

láttad messziről intett.

Hangját folyvást hallottad,

amint buzgón csalogat.

Szép tavaszi délután

csendben el is indultál.

Megszánt a sors, segített,

fényből utat terített,

hogy könnyítse léptedet,

hol szelíden lépeget.

Remélem, megérkeztél,

meglelted, kit szerettél.

Páros csillag az égen,

látod, hogyha felnézel,

újra együtt ragyognak,

kéz a kézben, boldogan. 

Depresszió

Arcán mosoly,

belül komoly.

Lelke egy rom,

mi agyonnyom.

"Mély a gödör,

csömör gyötör,

sehol gyönyör,

csak a közöny."

Éledj lélek,

halni vétek!

Vár az élet,

édes éjek.

Tisztelgés a 100 éves zalatárnoki Szent György-hegyi pincénk előtt

Hegyoldalban kicsi ház,

oly sok emlékre vigyáz.

Itt álldogál száz éve,

Szent György-hegy ékessége.

Sokat látott, tapasztalt,

ősszel, nyáron, tavasszal.

Szőlőtőkék, gyümölcsfák,

az erdőben vén tölgyfák

adtak rengeteg munkát

gazdáiknak, kik tudták

földanya nem hálátlan,

gazdálkodtak hát bátran.

Vad háború rémsége

a falut is elérte.

Borzalmakkal szembesült,

ki tehette, menekült.

Hegyi hajlék padlása

lett lányok biztonsága.

Szalma mélyén bújtatott,

félelmetes nappalok

emléke nem múlt soha, 

- mint a puskatus nyoma.

Békegalamb nyomában

fuldokoltak mocsárban.

A kis pince túlélte,

hála Istennek érte.

Zajlott tovább az élet,

munka nem érhet véget.

Permeteztek, metszettek,

sorok közé ültettek,

kapáltak meg kaszáltak,

hétrét görnyedtek hátak.

Ám a szüret kárpótolt,

adott szőlőt, ízes bort.

Szomszéd, rokon összeült,

terülj asztalka terült.

Ünnepeltek vidáman,

kurjongatva, kiáltva,

messze szállt a nótaszó,

pipa füstölt meg bagó.

Kelet felől szél támadt,

aki ellene lázadt,

szorongatta a torkát,

s elsodorta az orkán.

Ürültek a padlások,

begyűjtöttek patkányok!

Ó mennyi kín, rettegés,

megfelelni volt nehéz.

Következő stáció:

közösben lesz mind, mi jó!

De nehéz volt túlélni,

a változást megérni!

Sokak nem érhették meg,

sokan nem értették meg,

az erőszakszervezet

úr a mindenek felett.

Isten áldjon mindenkit,

ki akkor élt, s mélyen hitt,

dolgozott a földeken,

hogy élelem meglegyen!

Szorgos kezű őseink,

kemény munka hősei!

Őelőttük tisztelgek,

Örök hála, tisztelet!