nefelejcs blogja

Virágzó rét, fa meg bokor,          

illatával kecsegtet,

csábító a virág kelyhe,

mélyén nektárt csepegtet.

Jól tudják ezt a méhecskék,

csak a napfényre várnak,

s szirmot bontó virágokra

döngicsélve  rászállnak.

Összegyűjtik a virágport

és a nektárt, szorgosan,

lábacskáik zacskójába,

s hazaviszik boldogan.

Kaptárukba bepakolják,

így lesz bőven ételük,

gyűjtögető életmódban 

élik így  az életük.

Munkálkodik sok-sok család, 

mézet készít, raktároz,

idegennek nem tanácsos

közel menni kaptárhoz. 

Mert a méhek őrzik, óvják

munkájuknak gyümölcsét,

aranyat ér minden cseppje,

csupán az íz különbség.  

Becsüld meg a méhecskéket,

mert példás a szorgalmuk,

köszönjük a finom mézet,

amit tőlük kaphatunk.

Kárpátok bércének

Köszöntelek Zsuzsanna,
Boldog napot Néked,
Csilingel a hóvirág
A zöldellő réten.

Rád mosolyog a tavasz
Simogató fénnyel,
Pajkos szellő fütyörész,
S feléd száguld éppen.

Üdvözletet visz Neked
Halkan dúdolgatva,
Hozsanna jár ma Neked,
Szeretett Zsuzsanna!   

Félrelökött kicsi gyermek,

ki az anyjának nem kellett.

Dölyfös szülők buta gőgje

lelkébe a tőrt bedöfte.

Beledöfte, beletörte,

mindörökre összetörte.

Sérült madár, fészket keres,

megértést meg szeretetet.

Boldog, szép családra vágyna,

de nyugalmát nem találja,

mert az ősi gének között,

a zöld szörny is beköltözött,

a lelkébe, s  tépi, marja,    

folyamatosan zaklatja.    

Belül feszít, oly monoton,

s felsejlik a régi otthon.

Kitör végül, mint a vulkán,

s túllép emberi mivoltán.                               

Tüzet okád, s mint a láva,

dühe árja csókos szája.

Mikor kínját kiöntötte,

könnyedén átlép fölötte.

Meg sem érti, mennyit ártott,

Tettével annak, kit bántott.

Égen éji a palást,