nefelejcs blogja
GyászMINDENKIÉRT
Múlt szele éled,
bánatot ébreszt,
végtelen égen
kit keresel?
Tudni szeretnéd,
lelke szerencsés?
Látja e onnan
kit szeretett?
Rendben a sírkert,
ünnepi díszlet
várja a csendes
látogatót,
érkeznek egyre,
vágynak e kegyre,
ifjak, időset
támogatók.
Mécsesek égnek,
múltat idéznek,
élesedik sok
színes emlék.
Meg sosem érted,
véges az élet,
hirtelen eszmélsz:
élt még nemrég!
Hálavirágok,
őrszemet állók
illata árad,
szívekig ér.
Innen üzenjük
drága szerettünk,
hő ima szól ma
mindenkiért.
Kamarás Klárának, odaátra...
Érezted, sok nincs már hátra,
gondoltál az odaátra,
de a múzsád visszatartott,
új ihletet bőven adott.
Ám egy napon elernyedve
a kezedet elengedte.
S Te a küszöböt átlépve
indultál a messzeségbe.
Dermedt csend maradt utánad,
megbénultak a verslábak.
Léted örök verseidben,
mi osztozunk eme kincsen.
Nagyapám halála
Első találkozásom az elmúlással
Gyermekkori halvány emlék,
mi eszembe jutott nemrég.
December volt... Hideg szoba...
Szél a harang hangját hozza.
Feketében minden rokon,
szemük könnyes, van ki zokog.
Nyitott koporsóban Papa!
Kővé dermedt bajszos arca...
Felfogni nem vagyok képes,
ahhoz kevés a hat évem.
Odalépek, megérintem,
hűs homloka nyirkos, érzem.
Rám tör a félsz... Hátrébb lépek,
menekülnék máris innen!
Sírig hordozom e képet,
a lelkembe beleégett.
Bencéhez
Messze mentél kicsi Bence,
Angyal kísért fel a Mennybe.
Csillagösvény neked ragyog,
Vártak már rád az angyalok.
Altatód lágy szél zenéje,
Átölel a csend és béke.
Szereteted örök fénye
Új csillagot gyújt az égen,
Éj bársonyán áttündököl,
Könnycseppeket majd letöröl,
Arcukról, kik elvesztettek,
Angyallá vált drága gyermek.
Eszeveszett háború
Didereg a hóvirág,
reszket a harangja,
menetel a hadsereg,
bakancs tapos rajta.
Dübörög a tank-sereg,
nyomul, öl, parancsra,
csikorog a lánctalpa,
nyög a föld alatta.
Menekül az ártatlan,
batyuja kezében,
odaveszett otthona,
romok alatt léte.
Feje felett süvít el
egy rakéta fénye,
szeme előtt vaksötét,
odalett reménye.
Lesz-e aki segíti,
kenyeret ad néki,
ereje az élethez
lesz-e vajon, kérdi.
Karon ül a gyermeke,
öleli a mackót,
neki ez a biztonság,
nyugalom és mankó.
Tavaszi lét csodája
tovarepült messze,
szeme tele könnyekkel,
halott hever szerte.
Ki felel e tettekért?
tehetetlen nézi,
eszeveszett hatalom
gőgjét meg nem érti.