nefelejcs blogja

Első találkozásom az elmúlással

Gyermekkori halvány emlék,

mi eszembe jutott nemrég.

December volt... Hideg szoba...

Szél a harang hangját hozza.             

Feketében minden rokon,  

szemük könnyes, van ki zokog.         

Nyitott koporsóban Papa!

Kővé dermedt bajszos arca...

Felfogni nem vagyok képes,

ahhoz kevés a hat évem.

Odalépek, megérintem,

hűs homloka nyirkos, érzem.

Rám tör a félsz... Hátrébb lépek,

menekülnék máris innen!

Sírig hordozom e képet,

a lelkembe beleégett.

Messze mentél kicsi Bence,   

Angyal kísért fel a Mennybe.  

Csillagösvény neked ragyog, 

Vártak már rád az angyalok.   

Altatód lágy szél zenéje,   

Átölel a csend és béke.     

Szereteted örök fénye       

Új csillagot gyújt az égen,

Éj bársonyán áttündököl,  

Könnycseppeket majd letöröl,

Arcukról, kik elvesztettek,

Angyallá vált drága gyermek.

Didereg a hóvirág,

reszket a harangja, 

menetel a hadsereg,

bakancs tapos rajta.

Dübörög a tank-sereg,     

nyomul, öl, parancsra,          

csikorog a lánctalpa,   

nyög a föld alatta.                       

Menekül az ártatlan,    

batyuja kezében,        

odaveszett otthona, 

romok alatt léte.

Feje felett süvít el

egy rakéta fénye,

szeme előtt vaksötét,

odalett reménye.

Lesz-e aki segíti,      

kenyeret ad néki,

ereje az élethez

lesz-e vajon, kérdi.

Karon ül a gyermeke,

öleli a mackót,

neki ez a biztonság,

nyugalom és mankó.

Tavaszi lét csodája

tovarepült messze,                        

szeme tele könnyekkel,

halott hever szerte.   

Ki felel e tettekért?                

tehetetlen nézi,                 

eszeveszett hatalom                       

gőgjét meg nem érti.      

Messze szálltál békegalamb!

Földünknek csak a kín maradt.

Háború dúl, ropog fegyver,

mit sem számít itt az ember.

Rakéta száll, célba talál,

nyomában a biztos halál. 

Füst gomolyog, gyászfekete, 

égig tolul, tekeregve.   

Tank dübörög, pusztít, rombol,

az erőszak kéjjel tombol.

Ellenséget gyilkolni kell,

mindegy, hogy milyen módszerrel.   

Nincs irgalom, nincs kegyelem,

így esélyes a győzelem.

Kaszás arat, arcán vigyor,

elhull a legszebb férfikor.

Milliónyi ember zokog,

megsemmisülnek otthonok,

sziréna zúg, hagyj ott mindent,

megszokhatod majd a nincset.

Repülj vissza békegalamb,

a tiszta kék égbolt alatt,  

csőrödben az olajággal,

hozzál békét a világra!

Nemzetközi zsivány banda

Országunk vesztét akarta.

Tettét a bosszú diktálta,     

Felsőbb érdek így kívánta.

Kimondta hát ítéletét:

Megcsonkolja izmos testét.

Hisz a test végtagok nélkül

bénultságba, kínba révül.

Kiszolgáltatott, ki béna,

Hiénáknak csupán préda.  

Égbekiáltó e gaztett,

Mit Trianon hazánkkal tett!

Megkövetlek, Uram Téged!

Jól tudod, hogy ez ítélet

Porba sújtotta e népet,

Vergődünk, s közel a végzet.

Csonkolt testen véres fekély.

Pókerarccal néz sok kevély,

S várják, lassan majd kivérzik,

Végső vesztét hőn remélik.

Kérlek Uram, ezt ne engedd!

Támaszd fel a bénult testet!

Benned bízunk, ki a holtat

Pár szóval feltámasztottad.