nefelejcs blogja

Tengernyi ember

szorgalmas hangya,

dolgozik folyvást,

munkája hajtja.

Zajlik az élet,

viharát állja,

kitartó, elszánt,

így marad állva.

Napfényes létben

szeretne élni,

korlátok súlya

a lelkét sérti.

Sokáig tűri,

csendesen, halkan,

indulat feszül -

kordában tartja.  

Morajló szavát

nem hallja senki:

időben kéne

jó irányt venni.

Türelem véges.

Hullámgát szakad,

tengernyi ember

szebb jövőt akar!

Tudod hol van Hottó?

Ott lakik tán Ottó?

Szép Zalának dombján,

Göcsej magas pontján.

Fenyőerdő, dimb-domb, 

csinos házak itt-ott.

Közelében egy csoda!

Árpád kori kápolna.

Dombtetőről múltba néz,

ősidőket felidéz.

Megboldogult lelkek

árnyában pihennek.

Megszáll itt a béke,

nyugalmat lelsz végre,

s felnézve az égre,

hálát adhatsz érte.

Sajog a szív, lélek zokog,

benn feszülnek indulatok,

fojtó hiány, komor arcok,

fejben érő gondolatok,

törekvések, bátor tervek

egyszer cselekvéssé lesznek.

Pattan a húr, véres "kaland",

míg felszáll a békegalamb.

1848. március 15. emlékére

Sóhaj hídján áll a bánat,

szívet-lelket összekötő,

könnypatak zúg lenn a mélyben,

múltból fakad a szép jövő.

Régen várja mindhiába,

hogy a patak elapadjon,

s arcán a ránc új barázdát

a kínoktól ne fakasszon.

Évszázadok sorsvihara

bősz hullámot gerjeszt, ápol,

lemondani sosem szabad

az áhított szabadságról!

Százezrek küzdöttek érte,

fiúk, s apák együtt léptek,

bíztak, hittek és reméltek,

patakban folyt hősök vére.

Ameddig a szívük dobbant,

dermedten a mély árkokban,

csatatéren az ostromban,                         

harci kedvük meg nem roppant.

Ágyú dörgött közel, s távol,

süvíthetett golyózápor,

felettük csak csillagsátor,

puskaporos volt az álom.

Elszánt ifjú, lelkes, bátor,

szembe nézett a halállal,  

földre borult ló és lovas,

golyó ütött űrt a csákón...