nefelejcs blogja
IrodalomA kikelet hírnökei
Vége a télnek,
éled az élet,
hirdeti fennen
téltemető,
földre terített
szőnyege hímzett
éteri csillag,
szívderítő.
Illata árad,
dísze a tájnak,
fényre felébredt
úgy hunyorog,
fél szeme csukva,
messzire bújna,
fénytelen élne,
ő a hunyor.
Kertben a nárcisz,
méheket ámít,
"friss, üde nektárt
ingyen adok",
lenge a leple,
tárva a kelyhe,
hajnali dértől
szinte vacog.
Fák rügye pattan,
lenn az avarban
ébred a kis sün,
étket keres,
földalagútban
indul a munka,
éber a vakond,
túrni se rest.
Ágon a bimbó,
szirma kacsintó,
csipkeruhája
szűzi fehér,
lágy, puha szellő,
szárnyakon eljő,
vágyakat ébreszt,
lélekig ér.
Őzike lépdel
tőzike réten,
bókol a szélben,
leng e harang,
légben a hangja,
érti, ki hallja,
dallama vallja,
itt a tavasz!
Parton a barka
fénylik a napra,
selymes ezüstje
gyöngysor özön,
vesszeje ringó,
rajta máringó,
énekel egyre,
élni öröm!
Bősz ősz
Paul Verlaine: Őszi sanzon c. versének fordítója, Tóth Árpád nyomán íródott parafrázisaim.
Csíp, tép e szél,
arany levélt'
az ágról
messze repít,
kedve szerint
a fától.
Tudva korát
üli torát
a széllel,
halál hörög
tánca fölött
az éjjel.
Ó, szent Egek!
Lelkem remeg.
Merengek...
Fák és kertek
vajh' még nekem
teremnek?
x x x
Csíp, tép-e szél,
arany levél
a fákról
földre mered,
s útnak ered
az ágról.
Tudva korát
üli torát
a széllel,
halál hörög
tánca fölött
az éjjel.
Ó, Szent Egek!
dermedt jegek
áthatnak,
remél kegyet
minden egyes
ártatlan.
x x x
Csíp, tép e szél,
arany levélt'
az ágról
messze repít,
kedve szerint
a fától.
Tudva korát
üli torát
a széllel,
halál hörög
tánca fölött
az éjjel.
Elmerengek...
Könnyem pereg.
Szent egek!
Kapok kegyet?
Fagyot, jeget
Túlélhetek?
x x x
Csíp, tép e szél,
arany levélt'
az ágról
messze repít,
kedve szerint
a fától.
Tudva korát
üli torát
a széllel,
halál hörög
tánca fölött
az éjjel.
Elmerengek...
erdők, szerek,
csapások,
szépségetek
időm lesz-e
meglátnom?
Szerek: Az Őrség jellegzetes településtípusai a dombtetőkre épült házcsoportok, a szerek. Itt hiába keresünk utcanévtáblákat.
Csapások: Az erdőben a vadak által kijárt ösvény.
Mennybe menve
Szárnyal a lélek
fényalagútba`,
testtelen élet,
véges az útja.
Mennykapu ködben
áll a határon,
csend nyugodalma
érzik a tájon.
Íme a végcél,
melyre úgy vártál,
földi világban
épp ide vágytál.
Ősz öregember,
kulcs a kezében,
arca sugárzó,
béke szemében.
Várta a jöttöd,
biztat a hangja,
nyitja az ajtót,
lépj be, na, rajta!
Zendül a fanfár,
angyali kórus,
lelket elöntő,
mennyei tónus.
Víg-mosoly arcok
jönnek elébed,
benned a régmúlt
hirtelen ébred.
Mind, ki eléd jött,
tárva a karja,
fény-ölelését
számtalan adja.
Könnypatak árad,
ontja a lélek,
teljesül itten
az örök élet.
Csillaga gyullad,
fénylik az égen,
rád ragyog óvón
a földi létben.
2021. szeptember 29.