Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Világfi
b.cermidoff• 2014. október 24. 01:52
"Ismertem egy olyan embert, akinek mindenre volt megoldása. Mindenütt ismert valakit. És tudjátok, mi történt vele? Megöregedett."
Végigbolyongtad már a világot
és elkoptattad önmagad.
A földön minden bolond lyuk látott.
Lelked tükréhez köd tapad.
Szeretnél élni, meglovagolni
ismeretlen, vad trendeket.
De elnyűtt szíved, e megunt holmi
a szürke porban lenn reked.
Időszú perceg idegeidben.
Ifjúságot hazudsz gondtalan.
Elméd sarára lidércfény libben.
Éjednek csorba holdja van.
Emlékeid bús kényszere hajt még,
korbácsos, régi megszokás.
Minden rossz kocsma sarka új hajlék.
Nem kell, hogy magadnak megbocsáss.
Nevet, barátot, hazát váltogatsz
űzött vesztesként untalan.
Ott hajszolsz ihlető forrásokat,
ahol a halálnak kútja van.
A ketrec, mit szabadságodnak hívtak,
rád zárul örökre hirtelen.
Jajongsz egy álmokból tákolt sírban:
Szűk helyre küldtél, én Istenem!
b.cermidoff2014. október 24. 20:35
Sajnos vannak :(. Köszönöm, hogy olvastad a versem.
erzsebet102014. október 24. 16:12
Sajnos, vannak ilyenek! Szépen megfogalmaztad.
b.cermidoff2014. október 24. 15:05
Kedves honfidemo, Molnar-Jolan, nyilas, skary! Köszönöm, hogy olvastátok a versem. Egy bizonyos emberről szól, akit volt "szerencsém" ismerni. A szociopata, a felelősségérzet, gátlás és erkölcsi érzék nélküli személyiség valóban egy rébusz. Most az öregedés lelkiekben egy olyan szűk helyre zárta, ami rosszabb, mint egy koporsó.
Törölt tag2014. október 24. 12:30
Törölt hozzászólás.
Törölt tag2014. október 24. 10:00
Törölt hozzászólás.
Molnar-Jolan2014. október 24. 08:35
Tetszik.
skary2014. október 24. 05:42
elég kicsi a terem az biztos :)