Világfi

Világfi

 

Ringtam távoli tengerek habjain.

Hívtak szirénhangok.

De fájó szívemben üresség kongott,

mint régi nagy harangok.

Lángolt a lelkem emelkedetten

nagyívű elvekért

s lezüllöttem ócska lebujokban,

mert sorsom elvetélt.

Irigyeltek engem a bölcsek

a mélység titkaiért.

Hódoltak nékem ragyogó szépségek.

A végzet mégis elért.

Bejártam én az egész világot,

ám porhoz láncolt bilincsem.

Széjjelszórtam drága perceim.

Eltékozoltam kincsem.

Menekültem magas meredélyekre.

Sasként szálltam a kéklő égben.

Végül nem maradt belőlem semmi sem.

Feloldódtam a messzeségben.