Verseim 4

Morzsák (2) 

Ki máshoz fordulhatnék, 
mikor Rajtad kívül nincs senkim sem? 
A viharban lábadhoz bújok, 
mint apró állat. 
Mert kihúny minden láng, 
csak a Te fényed árad. 
Támaszom és menedékem vagy nekem, Istenem. 

Aki a semmiből előhívtad a Létet, 
Aki a porból felemeltél, 
Aki üdvösségre újjászülted az egykor hiábavalót, 
légy áldott, dícsértessél! 

Hódolnak előtted kezednek művei, 
minden Élet kútfeje! 
Ünnepli szent Neved minden tavasz, 
szívem Szerelmese.

 

 

Az arabs telivér

(Isten nagyságát hirdetik teremtményei)

 

Ó, én gyönyörűségem,

Villámokkal táncoló,

Sötét selyem sörényű,

Ezüst hattyúként bókoló!

Karcsú tested mint remeg,

Távolba néz szép szemed.

Barna tükrén könny ragyog.

Északról por kavarog.

Sivatag szabad lakója,

Ki érintést nem tűrt soha,

Minden érzéked figyel,

Kitől jön az égi jel.

Állj és várj meg, kedvesem,

Magányod foglya voltál,

A végtelen pusztáé,

Mely önzőn magába zár.

Én szólok, Aki által,

Szépséged formáltatott,

A magaméból adtam fényt

Szemednek, azért ragyog.

Mikor fentről a nap elámul

Csodálatos művemen,

Hódolattal olvassa rajtad,

Örökkévaló Kézjegyem.

 

 

Morzsák (3)

 

Az Isten belenézett a hívő szemébe

és Magát látta benne tükröződni.

Az ember belenézett tükörképe szemébe.

Nem látott benne semmit, csak egy szálkát...

 

Uram, mik ezek a tiszta gyémántok?

Isten szerinti könnyek,

melyeket könyörgéskor arcodon látok.

Uram, mik ezek a csengő aranyak?

Ezek az Ige elmédbe zárt magjai.

Uram, mik ezek a ragyogó drágakövek?

Ezek a te megtört szíved darabjai.

Uram, mik ezek a lángoló rubintok köztük?

Gyermekem, ez az Én vérem...

 

 

Dallal, tánccal dicsérem Őt 
(Dávid az Úr előtt) 

Ledobom magamról a világ göncét, 
megyek az Úr elé! 
Nem érdekel, mennyi vallásos szív tört szét 
és remeg belé! 
Látom az álszent arcokat, 
a farizeusokét, 
amint paráznának bélyegzik 
az Úr dicséretét! 
S jön a fő bajkeverő, 
a felfuvalkodott asszony, 
hogy a megzavart szolgák közt 
kétséget támasszon. 
Gyaláz engem, 
s borgőzösnek nevez hangosan, 
megfedd vígságomért, 
és szid haragosan. 
Talán bizony elsirassam 
királyságomat? 
Mint ki halni készül, 
némán kushadjak? 
Az Úr elé viszem 
az én jókedvemet, 
amit Tőle kaptam 
és ünnepelek. 
És az Ő angyalai 
örvendenek velem, 
mert zsoltáraimat 
Neki zengedezem. 
Csak Ő tudja, egyedül, 
az Úr, hogy tiszta szívem, 
amikor Szent Nevét, 
dallal, tánccal dicsőítem.