Verseim 3

A megtérő (Én Vagyok 3)

 

Térj be hozzám drága vendég,

Vártalak nagyon,

Hadd nyugosszam hűs tenyerem

Forró homlokodon.

A pusztaság magába zárt,

De csak elengedett,

Hű vagyok s nem kísérttettél meg

Erő felett.

Megmosom a portól lábad,

Felüdítelek.

Megnyugosztom a szíved,

Csak tedd le terhedet.

Élő víznek forrásával

Oltom szomjadat,

Igém kenyerével

Szolgáld ki magad.

Rám nézel és kérdezed:

Uram, miért teszed?

Hogy az embert, pornak férgét

Szívből szereted?

Áron vettelek meg téged,

Drága véremen,

Oly értékes vagy nekem,

Mint az életem.

Szenvedtem a keresztfán,

Meghaltam érted,

Feltámadtam,

hogy nyerhess örök életet.

Összeköt a vér minket,

Többé nem vagy idegen,

Itt hordom a nevedet

Már a szívemen.

Nem vagy ezen túl szolga,

Harag gyermeke,

Fiammá fogadtalak,

Örökségembe.

Kardom és pajzsom

Védelmed neked,

Körülvesznek erős

Angyalseregek.

Szíved nekem megnyitottad,

és otthont adok,

Örök biztonságban laksz,

Ahol Én Vagyok.

 

 

Északról jöttem (Én Vagyok 4)

 

Északról jöttem,

ha tetszik ha nem.

Hűs Igét hoztam

a szívemen.

Sütött rá a nap,

mégis megmaradt

a forró ködben

palástom alatt.

Északról jöttem

ha tetszik, ha nem.

Te is megpihenhetsz

a szívemen.

Lábamnál hódoló

déli csillagok,

felüdülnek mind,

ahol Én Vagyok.

 

 

Vak lettem

Hová tűnt a hazug világ,
úgy otthagyott.
Kihunytak a hamis szavak,
mint néma csillagok.
Megfordult minden,
mint a szél.
Elhallgatott a földi zene,
amikor Te jöttél.
A régi életem
hozzám hűtlen lett,
mikor meglátta az Istenembert,
Ki értem szenvedett.
Lángra gyúltál szívemben,
s mint a nap, úgy ragyogsz.
Azóta nem látok senki mást, csak Téged,
Mert vak vagyok. 

 

 

Elmémben hordozom

Elmémben hordozom szíved,
rajta villódzik a Nap.
Szédítő harmóniákat játszanak
húrjain a sugarak.
Szivárványfényű folyó hátán
fodrozódnak a színek.
Szemednek tiszta tükréből
visszanéz rám Szellemed.
Az Élet játssza Benne
a legszentebb dallamokat.
Ez az a pillanat, mikor
a lelkem befogad.

 

 

Morzsák

 

Mint gyenge kis fűszál,

mely kősziklába gyökerezett,

mint vékony csermely a sivatag közepén,

az Élet nagyköveteként egy világ terhét veszi vállára,

Aki több, mint hódító.

 

Megyek utánad

és szedem a morzsákat.

A Te hűségeddel.

Ez tart életben,

mert Rajtad kívül nincs senkim sem,

amióta a világ számára hajótörött lettem.