Verseim 12

Gyökereim

 

Születés-elmúlás mókuskereke

Forog, mint keleti imamalom.

Négyezer éve figyeljük árnyunk

Ahogy nyúlik, rövidül a templomfalon.

 

Belégzés-kilégzés, fagy és olvadás,

Folytonos búcsú és elengedés.

Mikor fogunk már célhoz érni,

Mikor jön el a megérkezés?

 

Kérlelhetetlen a múlandó természet.

A létről lemorzsolja testemet.

De lelkem gyökerei Beléd kapaszkodnak,

S azokat onnan kitépni nem lehet.

 

 

Lázadásom

 

A test, a nyikorgó zsarnok

Veszélyes szerkezet.

Eszi a múlandóság rozsdája

Belsejében a szegeket.

 

Egy majom ül benne a volánnál,

Ki homályos tükörbe néz.

A vágy az, aki ott dirigál

S engedelmeskedik neki az ész.

 

Aj, ha egyszer a Szellem szikrájától

A szív felgyullad s lángra kap,

Fellázad s Téged, Uram

A trónra ültet végre az akarat!

 

Terhem akkor átadom Neked.

Belsőmet beragyogja a fény.

Dicsőségben felemeltetsz elmémben

És hódolva alászállok én.