Verseim 11

Kocsmadal

 

Nyikorgó ajtók mögött

ásítás szag.

Vonz a nehéz föld,

add meg magad!

 

Nyelved botladozik,

dadog a lábad.

Izzad az értelem,

de hiába fárad.

 

A sátán szeme

vezérlő lámpásod

s az egész világot

lidércfénynél látod.

 

Köpések, legyek,

férgek, korhelyek,

mocskos szavak, átkok,

mindenütt pénzhegyek.

 

Ide hoztál Engem

s szomorúan nézlek.

Ez a szűk kis lebuj

számodra az élet.

 

Merek tiszta lenni

botrányosan, durván,

megkönyörülve rajtad,

adószedőn, szajhán.

 

És Én e kocsmában,

mit világnak neveznek,

asztalt bontok Magam

és veled ünneplek.

 

Ellenségeid előtt,

kik gyűlölnek, megvetnek,

megmosom a lábad,

olajjal megkenlek.

 

Elhallgat a kocsmazaj.

Mind bámulnak Énrám.

Meghátrál az ártó szó

és lehullik bénán.

 

A rozoga fedél alatt

angyalok zenélnek,

válaszol rá szívedben

a mennyei ének.

 

 

Eltévedtem a múzeumban

 

Ott benn a múzeumban 

eltévedtem, Kedvesem,

pedig csak egy pillanatra

fordultam el hirtelen.

Csupán egy villanásra

engedtem el kezedet,

de ez elég volt arra,

hogy Mellőled elvesszek.

Varázslatok, praktikák,

ákombákom szvasztikák,

indián apostolok,

cipókeblű idolok,

aszcendensek, szúrák, mantrák

és tűzevő szalamandrák,

alkímia, bölcsek köve,

Thor isten harcipörölye,

dohos, bűzös katakombák,

miket elleptek a gombák,

üveges szemű, holt bálványok,

részegen kábuló sámánok,

mandalák, miket széthord a szél,

sok hűhó semmiért.

Bejártam a babonák minden táját,

ködös gondolatok zordon hazáját,

hol rettentettek idegen csillagzatok,

de megtaláltál s Nálad itthon vagyok.

 

 

Ötperces üzenet

Elszállt egy apró léghajó,
lepkekönnyű kis buborék.
Üzenete ötperces volt,
a Jóhírre ennyi is elég:
Nagykövet voltam,
emberek, köztetek.
Fájdalommal vonszoltam
végig létemet.
Jézus volt számomra
az egyetlen jóbarát.
Megtisztelt, hogy végigjártuk
együtt a Golgotát.
Kínok közt is öröm volt
rövidke életem.
Mert Ő fogta kis kezem
s keresztülvitt mindezen.
Íme az örök Élet,
mint ötperces üzenet,
mit szenvedések között
szült meg a szeretet.
Itthagytam e pár szót.
Küldetésem lejárt.
Eljött értem egy angyal
s karjaiba zárt.
Most Jézussal az Atya jobbján
fenn a mennyben vagyok
s tudom már, hogy elültettem
a szívetekben a Magot.

 

 

Az Alvilág ügynöke

 

Az Alvilág ügynöke

nyomomba szegődött.

Sziszegve szemembe nézett

s elém vetődött.

Kitárta köntösét,

mint bőregér szárnyait

s kínálgatni kezdte

rémálma árnyait:

hitelezek neked,

hogyha nincs egy vasad,

csak dobd el szíved jelvényét

s szolgáld a hasad!

Cseréld le szerelmed,

e fattyú pojácát.

Tépd le arcod bőrét

ezt az álszent álcát.

Mi lesz már, haver?

Ez a való élet!

Meddig dőlsz még be

e dajkameséknek?

Isten nem is létezik!

Ébresztő már végre!

És felfelé mutatott

a csillagos égre:

Krisztus csak ember volt,

meghalt és annyi!

Téged bizony átvágtak,

ne akard tagadni!

A démon csak állt

és bámult rám meredten.

Kinyitottam az Írást

és képébe nevettem:

mit papolsz itt nekem,

halottak királya?

Te akarsz lenni

A szentek bírája?

Nézz a Szellem tükrébe,

mit Uram tart neked!

Sosem hagyom el miattad

igaz Szerelmemet!

 

 

Fogom a kezed

Lassan
homályosul el a világ.
Távolodik a
látható valóság.
Tehetetlenül zuhanok,
a múltba révedek.
Agyam nem tartja vissza
a felgyorsult képeket.
Minden, mi volt átfut rajtam
egy pillanat alatt.
De ez az egy villanás
megmaradt.
Nem tudja eltörölni
a vénülő emlékezet,
Uram, mikor
megfogtam a jobbkezed.
Az életem
pozdorjaként elégett.
A homokszemekkel
leperegtek az emlékek.
Az ifjúságom
oly hűtlenül elhagyott.
Vágyaim kihunytak,
mint hajnalban a csillagok.
Szólnék, de szájam
makacsul néma marad.
Elmémből
kihullanak a szavak.
Testem, mint az ólom
elnehezedett,
de lélekben még mindig
fogom a jobbkezedet.

 

 

Dániel

Vitrinek porcelán istenkéi,
dohos falakon lógó kőcsontvázak,
aranytól, brokáttól, drágakövektől
roskadozó házak,
ó, mily messze vagytok ti Istentől!

Szemforgató, korbácsos szolgák,
kik siettek elvégezni Isten helyett a dolgát,
hordószónok prédikátorok, templomi kígyóbűvölők,
pojácák, akik hasra estek a tömeg előtt,
ó, mily messze vagytok ti Istentől!

Jaj a nehéz titkoknak, miket rejtenek a falak,
jaj a földi kincseknek, mikhez vér tapadt,
jaj a titkos, dédelgetett bűnöknek,
melyek gyönyört szereztek az ördögnek!

Jaj a kenettelen szavaknak,
mik a keserűségnek szárnyat adnak,
melyek élettelenek, mint a kő
s dolguk végezetlenül lehullanak!

Én sarkig kitárom szívem ablakát
s makacsul térdre esek.
Bármit is parancsol e világ ura,
dicsőítem szent Neved!