Verseim 10

A Golgotán

Megyek a kereszttel a vállamon.
Megsebzett szívem csupa fájdalom.
A meredek úton ha elesek,
gúnyolódnak Rajtam az emberek.
A fehér gyolcsruhám végig csupa rojt.
Elől-hátul elcsúfítja a sok vérfolt.
Arcomon ütések nyoma látszik.
Szakállam patakzó könnytől ázik.
Nem kérdem, miért vagyok Én a szégyen
azoknak, akik bűnben élnek.
Megkeményedve a büszkeségben
szenvedésemen nevetgélnek.
Eljöttem idáig, hogy szeressem
azokat, akik megvetnek engem.
Atyám, hogy törvényed beteljesedjen
halálom által a kereszten.
Tudom, hogy reményem nem csal meg holnap.
Halál és pokol behódolnak
Nekem, az Atya Egyszülöttjének,
Akinél van az örök Élet.
S húsvét hétfő reggelére
üres lesz a sír is végre.

Miféle mag

Miféle magot terem a méh,
hogy megtestesülhessen
az örökkévaló Teremtő
egy törékeny gyermekben?

Miféle virágot nyit a holt fa
s milyen gyümölcsöt terem?
A Sáron Rózsája hajt ki rajta
s az függ a kereszten.

Miféle magot rejt a sír,
mint a föld mélye,
hogy húsvét hétfőn
kihajtson az áldott napfényre?

Miféle magot vet a száj,
mely a szívben termett,
hogy hirdesse az Örömhírt,
az örök Életet?

 

 

Bujdosó

Úgy örültem győzelmemnek,
de éreztem, hogy hirtelen rám szakadt.
Szívembe nyilallt a félelem
s megrogytam a nyomás alatt.
Bárcsak összemennék porszemnyire,
hogy elbújhassak,
vagy belebarnulnék a sáros földbe,
hogy ne lássanak.
Még a halál is jobb annál,
ha irigykednek rám.
Felfuvalkodottságom elmúlik
s pirul tőle orcám.
Halálra keresnek s nincs hely,
mi el ne árulná nyomom.
Betakarózom a lelki sötétségbe
s dédelgetem nyomorom.
Hazug az, aki azt mondja,
hogy lehet a magánynak élni.
Terméketlen űr, belterjesség, pangás,
mely nem enged remélni.
Ha csak lenne segítőm,
ki terhem átvenné,
nem tennének a dögevők
ilyen tehetetlenné!
De Te fölém hajolsz s megérintesz
átlyukasztott kezeddel.
S megújítod a bűnös szívét,
ki a keresztre szegezett fel.

 

 

Kegyelmed

 

Annyiszor illettelek kemény szavakkal

és Te kedves vagy hozzám.

Hazudtam Rólad, hogy bosszantsalak,

bemocskolt Téged büszke szám.

Hallgattam dacos, lázadó maszkkal

arcomon, mikor dicsőítettek.

Némák maradtak mozdulataim,

mikor Rólad beszélhettek volna a tettek.

Türelmes voltál hozzám,

mikor messzire dobtam a Szentírást.

Vigasztaltál, ha búm vállamra szállt

s lelkemben csitítottad a sírást.

Elárultam szent Neved

s Te még mindig szeretsz.

Leköptem tiszta szövétneked

s a sötétben mégis vezetsz.

Mikor átkaim megsebeztek Téged,

nem nehezteltél rám.

Megbocsájtottad bűneimet

a véres keresztfán.