Végidők

Végidők

 

Egy átok keltette ki tojását.

Iszonyú kínok közt nyög a föld.

Menny és pokol mind kell, hogy lássák,

amint a végidő testet ölt.

Vérébe fordul a világ

kidülledő szemekkel.

Vészesen közelít a jóslat éjében

a rettegett reggel.

Meggörbül a szemhatár.

Az idősíkok megtörnek.

A Hádész lávát inhalál

s köp tűzokádó szörnyet.

Fejjel lefelé lógnak a semmiből a sárba

az igaz szavak.

Éjjel vérszívókat szitált a hold

 s kelvén sötétlik tőlük a nap.

Méreggel telik a test

és kórsága ragad,

szerteszéjjel burjánzik,

mint rákos daganat.

De reményteljesen vár a Lélek,

mint egy viselős asszony,

hogy múzsaként

e napfogyatkozásban velünk virrasszon.

És jön majd a Művész.

E paravánt összecsukja végül,

hogy megmutassa az igazi, nagy művet,

mely számunkra készül.