Űzöttség

Űzöttség

 

Kicsúszik az idő a kezeim közül.

Sietni kell! Sietni kell!

Hiszen a késlekedés tespedtséget szül

s a rozsda csókja belehel.

Kapkodok ide-oda az álmaimért.

Majd menekülök. A szabadság kell.

Összetiprom a saját életem,

de tébolyomban ez sem érdekel.

Széjjeltörök mindent,

mibe megvadult szívem akad.

Lelkem

őrült rohanásom csapdájába ragad.

Nem vagyok más,

mint egy hagymázas szenvedő szerkezet,

melynek csupán akadályok

a baráti kezek.

Versenyt futok az idővel.

Megszállottan kergetek

távlatok ködébe

elillanó perceket.

De lábam alól elfogy az út.

Leborulok s végül

könnyek között, megtörve

hívlak segítségül.