Tükör

 

Lángol a fényes máz

s én feldúltan nézem,

hogy bámul rám

a legjobb színészem.

Mutat egy arcot,

mi sohasem létezett.

Mint vetített betűn

a képzelt ékezet…

Egyszer

öntelt, hamis nyugalmat ad,

másszor borzong felém

ködös sugalmakat.

Bolondít engem,

ha úgy tartja kénye

s visszanéz rám

a mások véleménye.

Sziporkázik

s robban, mint az atom.

Játszadozik velem

saját hangulatom.

Mindig felmagasztal

és ha felfűt a láz,

jeges pillantással

ím a porig aláz.

Csalóka árnyjáték

briliáns darabja,

melyért hőn rajong

e délibáb sok rabja.

Ám nem leszek majma

egy hazug tükörnek.

Hamis varázslat,

hitemmel megtörlek.