Teher

Teher

 

Hányszor

bicsaklottam meg sután.

Botladozva

cipeltelek nap-nap után.

Vittem a kaptatón fel

görnyesztő terhedet.

A lelkem

súlyosan megsínylette lelkedet.

De néha feledni tudtam

nyomorú életem,

mikor elméláztam

meggyötört szépségeden.

Az egyenes Úton

térden-könyéken csúsztam,

míg földre lógó

szárnyaid a sárban húztam.

Démonok nyilaitól

ezer sebből véreztem.

Drága kincsedet védő pajzs

volt a testem.

Elvesztettem az időt.

Kortalanná váltam

s megmerítettem kétélű kardom

az agonizáló halálban.

Magasan a világ felett

a Kőszikla tetején

elhagyott lélegzetem

és átölelt a fény.

S most

rázkódva, ringva, szívembe bélelve

imámmal

visszasírlak az Életbe.