Sarjadás

 

Szádra hint hallgatást az éj

s én csak egyet látok,

elnyeli fényed a sötétség,

e fekete átok.

Lehűlt léted után nyúl

könyörgő kezem.

Imává válik minden szó,

ha rád emlékezem.

Lehull a lélegzet.

A pillantás kába.

Port fúj a szél

a lelked nyomába.

Fájó tövisként jár át

minden pillanat,

melyet balga szívem

e szörnyű kínnak ad.

De hiszem,

hogy nincs hiába e szenvedés,

mely néhány drága szót

eszembe vés.

Kinek kell a kicsinyes bosszú?

Akarja más!

Vihar és tűzvész után

jő a sarjadás.