Önsajnálat

Önsajnálat

Görcsös sorok a sima papíron,

hogyhogy nem érzek együtt vele?

Idegesít a folytonos kínlódása

s vágya, hogy miért nem hal bele.

Minden mondat egy átkozott csomó,

ami önmagát szorongatja.

Utálom már ezt a vergődést,

ahogy magát a sárnak megadja.

Látom mocsokkal megtelő száját,

amint szánalomra vár.

Vicsorgó gyűlölet ül ki arcára,

de röhögve elkerüli a halál.

Meddig tart még e lefolyástalan,

belterjes, pangó önsajnálat?

Iszonyodva fordulnak el kik látják

s közben kifelé hátrálnak.

Átkokat szór magára a bolond

mialatt felette százágra süt a nap.

Körmeivel hasogatja bőrét

s körülötte dalolnak a madarak.

Segíts, Uram, mert vádló, vak lázadásban,

kétségek közt verdesve,

úgy haldokolja végig létét, 

tudva, hogy nem élt egy percet se.