Nézed némán

Nézed némán

 

Nézed némán,

ahogy a szél forog.

A sívó homokot

megkötni nem fogod.

Csak állsz tehetetlenül

s a légbe markol kezed.

Kiperegnek ujjaid közül

a homokszemek.

Hiába várod,

hogy neked megáll

a sivatagi vihar,

a forró halál.

Befészkel szívedbe,

mint gyenge fuvallat.

majd bömbölő orkánként

mindent learat

s pusztítva, rabolva

magadra hagy téged

egykor doromboló,

kedves vendéged.

Ne várj tőle szánalmat

sem pedig hűséget.

Tűzhelyed lángját felkapja

s tövestül kiéget.

Csak Annál gyógyulsz meg,

Aki szívből szeret

és az Élet partján

eresztesz gyökeret.