Nálam a papír (önparódia)

Minimal art menekültje

cellulózba fárad.

Sivatagba szóródott mag

ne álmodjon szárat.

 

Kényszeres ritmusra

kopog a toll monoton.

Kivirágzik a szó-sziksó

a szellemi homokon.

 

Száraz sorok bordái közt

átsüvít a szél.

Tőmondatok szemgödréből

sötétség beszél.

 

Töpörödött verslábak

csúf bénító gúzsa - 

most a halál angyala

az egyetlen múzsa.

 

Meddőségbe öltözteti

a gyászoló tájat.

Ideje, hogy végre már

Életet találjak.

 

Mert hogy nálam a papír

szárnyakat bontogat

s nem cipelhet magával

lerágott csontokat.