Mit viszel?; A király dala

Mit viszel?

Mit viszel a kezedben?
Egyszerű, kis könyvet,
örökkévaló igazságot,
mi felett négyezer év bölcse görnyedt.

Olyan élesek ezek a Szavak,
mint kétélű kard,
ketté hasítják a múlt kárpitját,
hogy az Örömhírt szabadon halld.

Mit forgatsz az elmédben?
Ezernyi gondolatot,
zsoltárokat, drága Igéket,
miket Szerelmesem adott.

Olyan kedves az Ő hangja,
mikor az Úton hív.
Dalra kél az angyalok kara
s válaszol rá a szív.

Mit viszel a szívedben?
Talált titkos gyöngyöt,
messziről hozott híreket,
hogy a Bárány győzött.

Olyan édes lett ez a nap,
mint az aranyló méz.
Örömkönnyeket sír az Atya,
mikor gyermekeire néz.

A király dala

A világ lassan
belopódzott az életembe.
Nem emlékszem,
mikor és miért engedtem be.
Csak feküdtem ott
részegen, kábán,
fejem a lábzsámolyon,
sarum a párnán,
mint kinek 
ereje s szabadsága a múlté.
Nem rémlik, 
hogy koronám vagy könnyem hullt-é.
Egy biztos,
kötelem s bilincsem maradt.
Rossz tanácsadóim súgták folyton:
nincs új a Nap alatt.
Egyszer azonban
hirtelen csend lett.
Egy haragos Idegen
lepte meg a termet.
Amivel magát felövezte,
abból font korbácsot.
Az Ige tekintélyével
kergette ki a világot.
Tehetetlenségemben
koldult tekintetem:
Jézus, Dávidnak fia
irgalmazzál nekem!
Szavaival felemelt:
kelj fel és járj!
Felkenlek téged,
légy pap és király!