Magány

Magány

 

Úgy érzed, börtön az életed,

melyben perceid fojtogatnak.

Türelmed nem tart már soká, szétreped.

De szívedre nem nyílik ablak.

Fájóan aszott sivatag,

eltévedt érintések

szomjúhozzák a Forrásban

visszhangzó tükörképet.

Izzó homokszőnyegen

hason csúszik a lélek.

A viszonzatlan jajkiáltás

lassan ölő méreg.

A lehetőségek karavánját

elkéslekedted.

Üres ölelések mentek el némán

melletted.

S most Isten keze vezeti fáradt tollad

az útinaplóban.

Végrendelkezel a magánynak:

örökre szakadj le rólam!