Levegő

Levegő

(lábjegyzet a Prédikátor Könyvéhez)

 

Vagyok, mint levegő,

színtelen, szagtalan, íztelen.

Mered Rám a sivatag világ.

Vaksi szemgödre víztelen.

Lelke fekete lyuk.

Egy féregjárat

nyeli el benne

a múlandó csodákat,

melyek megjárják

az anyag mocsoktengerét

és megint fordul egyet

a nyikorgó mókuskerék.

Felbukkannak újra

az idő szövetén át

s a makacs minta

ismétli önmagát.

A pillanatok

ugyanabba a tűbe fűznek fonalat.

Kárognak a varjak a tetemen.

Nincs új a nap alatt.

Az ember, mint ostoba strucc,

fejét homokba dugja.

Mert csak érzékeinek hisz,

holott tudja,

hogy az igazság

mindenütt utoléri,

hiszen levegő nélkül

nem lehet élni.