Lépcsők

Lépcsők

 

Lépdeltem felfelé

mohos köveken.

Vértől csúszós lépcsők

ritmusát követtem.

Voltam ember.

Lettem eleven húsdarab,

melynek a rettegés

végzetes pályát szab.

Odalenn morajlott

a dühöngő mélység,

sötét babonaság verme,

nyomorúság, éhség.

Ó, én cifra koldus,

igazságot kerestem.

S most vonszolom a grádicson

kolonccá vált testem.

Parázna oltáron

ha szívemet kitépik,

nem jut el az Élet szava

az elátkozott népig.

Fájdalmas fohászom

esővé vált végre

s szivárvány gyöngyháza

feszült az égre.

Odafenn a csúcson

egy vérző szív izzani kezdett.

Egy sas szárnya formált felette

ezüst keresztet.