Kivándorló

Elvesztettem az iránytűmet

ezen az ismeretlen tájon.

A napóráról leesett az árnyék.

Az időt sem találom.

Elhagytak az illatok is.

Határok nélküli fogság...

Szívemre vastag kéreg hűlt.

Elhalt a boldogság.

Látásom megcsal engem.

A színek elpárologtak.

Levegőben lógnak a percek.

Értelmét vesztette a holnap.

Tollamra támaszkodom

a sorok között botorkálva.

Keresem a nagy műben helyem,

én, apátlan árva.

Szülőhazám amnéziás lett.

Egy idegen nevet kapott.

S azért van mindig éjszaka,

mert lopják a napot.