Kerültelek

 

Kerültelek,

mint kutya az ostort,

mint ledér lélek

a szűzi kolostort.

Taszított érveid

szabályossága,

mely tiszta szigorod

zárta magába.

S mint napfényben

rezzenetlen lovag páncélja,

ragyogott fel logikádban

az élet célja.

A sorok mögé bújtam.

Ám kilógtak a hibák.

Csámpás verslábaimon

röhögött a világ.

Teljes erődből

fellökted a csendet,

ami addig

egómnak rejteket jelentett.

Elváltam a portól

elejtve a múltat

s Te rohantál elém,

hogy a karodba hulljak.