Józan ének

Szelídül az éjszaka.

Szavaim alá

hajtva fejét

válik hajnallá.

Szemedbe nézve

mondok Én neked

szeretettel zengő

józan éneket.

Bárcsak savanyú lenne

a szőlő.

De látom benned

a hiába vesződő,

önmagába kapaszkodó,

meddő akaratot,

mely izzadtságot vetett

s görcsöt aratott.

Mert nem érted,

hogy e csalóka remény

megfogan

képzeleted délibáb egén.

Mész utána,

mert másnak is szabad

s aztán légvárad

lelkedre szakad.

Mikor e fájdalmakat

konokul keresed,

könnyek közt leszek

tanítómestered.