Ihlet

Ihlet

Fűszeres levesbe mártom kanalam

mikor elkezdek írni.

A forró gőz szívemre száll.

Ideje lenne már sírni.

Sötétvörös, sűrű lé

nehéz zamata magába zár.

Folyton kavarog és elnyelni készül

az ihlet, e sötét bazár.

Koponyám csapdájában üvölt,

mint ordas szörnyeteg.

A maró lé kifutni készül

s rotyognak benne a képzetek.

Testemet elborítja az ár.

Lassan már fel sem ismerem arcom.

Kétségbeesetten kapok ruhád széléhez

és feladni készülök harcom.

De, Te, Uram, felöltöztetsz engem.

Páncélod ragyog rajtam, mint a Nap.

Felövezel derékszíjaddal

s kezembe adod kardodat.

Egyszerre elcsitul minden bennem,

ami eddig lázadt.

Ismét hallom a tiszta forrást szívemben

s tollamon túlcsordul az alázat.