Idő

 

Lassan csorog az idő

testem belsejében.

A sötétség egyre sűrűbb.

Fekete ében.

Reménytelen egyhangúsággal

zuhannak alá a percek.

Bordáim rácsa mögött

szegény szívem perceg.

Egy srófra alszom el,

álmodok, kelek.

Egymásra tornyozódnak

a szünetjelek.

Zenei sorminták,

ritmusos rengések

sorsom összetartják

és ezért nem késnek.

Mégis titok előttem

elmúlásom napja,

mely e lüktetések láncát

végleg elharapja.

Bár tartóztatna testem tánca,

de minden hiába.

Átsiklom

egy idő nélküli, szent harmóniába.