Hűség

Hűség

Hiába könyörgött a Révkalauz,

a Lámpás őrzője,

ha egyszer megindult a térképen

a kapitány körzője,

azt többé megállítani

nem lehetett,

hasztalan sírtak a kétségbeesett

tengeri szelek.

Száz falon és vízen át is

hallatszott a szirének nótája,

a dal, mellyel Eldorado délibábja

halálos csapdáját rázárja.

Nem tartóztatta a Kedves 

csak állt és némán szenvedett.

Ahogy máskor is tette,

ragaszkodott és engedett.

Hosszú, mély álom volt a tengeri utazás

a felhőtől szennyes ég alatt.

Hogy élte túl a vizek börtönét a kalandor,

örökre titok marad.

Kinyitotta szemét

és egy rémálomra ébredt.

Szájából bűzös nyál csorgott

és egy bálvány előtt térdelt.

Nem bírt felkelni,

elméje béna volt és kába.

A lelke beleragadt a sárba,

mely makacsul magába zárta.

De a szabadság futára,

a friss szellő letett

hirtelen előtte

egy drága Levelet.

Szerelme küldetett

követet utána

a reménytelenségbe,

a kietlen pusztába.

S mint gyenge pókháló,

úgy foszlott le róla

a gonosz varázslat

fojtó béklyója.