Hiába utazgattam

Szemembe kristályosodó ég

rezzenetlen és tiszta.

Szabályos józanságát

pupillám tükre issza.

Nyugodtan szemlélem kékjét

a hibátlan szabadságnak.

Oly tökéletes alakja,

vonalai szinte vágnak.

Nem harcolok már magamért,

hisz hiába utazgattam.

Csak koldussá tettek a vágyak.

Mindent a mammonnak adtam.

Aminek eddig hódoltam,

annak most nyakára hágok.

Megölöm a papírból s fémből épült

mennyországot.

Űzöttségem útja

árulóm lett mostan’.

Ellenségem lett a por,

amin én tapostam.

Felgyújtom régi világom.

Rádobom tévedésem.

Lángjai fényénél, Uram,

Neved szívembe vésem.