Harag

Harag

 

Izzó tűzgömb a szívem,

forrongó bolygó, s haragja

makacsul lobogó lánggal ég,

benne fortyog a tenger habja.

Kérdések kartácsa korbácsol.

Egómban felbőszíti a szelet.

Dühöngő viharrá dagadva arat

a haragvó képzelet.

Előtörnek a tudat mélyéből

gyilkos lávafolyamok.

Őrjöngve zúdul a vér ereimbe,

ha a harag foglya vagyok.

A lángoló űrben válaszra vár

minden mardosó kétség.

Kozmikus lázban szenvedő elme

várja a Szellem hűs érintését.

Mustármagnyivá zsugorodik

egyetlen reményem.

Uram, szabadító esődért esdeklek

a vöröslő égaljú éjben.