Felgyújtom a lápot

Felgyújtom a lápot

 

Eltévedtek mind,

kik a tavaszt keresték.

Az állott levegőből

potyognak a fecskék.

Az alvadt égben

penészedő felhők

szélcsendre sírnak

néma kesergőt.

S a poshadó tájat

álomkór dajkálja

egyhangú, tehetetlen,

béna elmúlásba

e délibáb előtt

lejtve csalfa kígyótáncát,

békéről susogva

teszi elmédre rabláncát.

Nevemet szajkózva

hit nélkül, hidegen

lassan hályog nő

tetszhalott szíveden.

 

Engem hívtál?

Hát felgyújtom e lápot,

felkavarva

tespedt lelkivilágod.

Érezzed belülről,

lángom hogy éget,

s mennyire gyűlölöm

a hazug békességet.