Falak

Rossz keménység az,

ami eltakar,

mint a telet hívó

sárga holt avar.

Mikor már az élet

betokozódik,

Nem jut el a friss szellő

a sűrű bozótig.

Mert a szabadságnak

mindig útját állja

sötét töviserdő

tömör tankcsapdája.

Lidércfény ül

e belső, zordon betűkre.

Sós gyöngyöket harmatoz

a lélek tükre.

Maró párája felszáll

az égre.

Fellázad a Favágó

s fejszét fog végre.

Hull a pudvás forgács

és leomlanak

az ember-gondolta

vastag falak.