És tavasz lett örökre

Már nem tudok szenvedni.

Feszüljön papírra más.

Mit bánom én, kövezzetek meg,

tudom, hogy árulás.

Egyszer már meghaltam.

Nem temetem el magam.

Nem csüggök a semmi ágán,

hiszen szívemnek trónja van.

Jajongjon északi széllel

tépázott viharmadár,

akire saját vak tükre néz

és csak árnyéka vár.

Rágja le csontig körmeit.

Bolyongjon meddő tájakon.

Hajszoljon ködös álmokat.

Hajoljon rá a fájdalom.

Vagy kövüljön hallgatásba,

mint az a pillanat,

amely változhatatlanná lett

immár a sír alatt.

Nekem ezt nem szabad.

Elszéledt rajtam az élet.

Lobognak bennem vér-szavak.

Pipacsmezőként égek.

Illat-tornádóval tört rám a kikelet

dübörögve.

Bennem a tél elveszett

és tavasz lett örökre.