Elviszem

Csak álltam ott szomorúan

és minden szavad égetett.

Két ujjal fogta undorom

a bocsánatkérésedet.

Ellenáll a színjátéknak

szívem, e szeplőtlen, konok.

Csak annyira valódi megtörtséged,

mint szilícium közt a szilikonok.

Eléd hoztam mindent,

mi bensőm  földjén nőtt

s most bámulok néma döbbenettel,

mint kutya a rossz gazda előtt.

Zavartan potyogtatod szét

a nagyképű szavakat.

Könnyeim s vérem gyöngyén taposol,

miközben elvicceled magad.

Hálálkodsz alázat nélkül

s kezed tördeled.

De hiába színlelsz megtörtséget.

Neked mindig csak ács leszek.

Elmegyek hát e meddő tájról,

mely téged élve eltemet.

Elviszem innen győzelmemet

s fájó Lelkemet.