Elnémulni

 

Elnémulni esne jól,

elbújni a kövek alá

s álmodni mély, sötét éjszakám

ragyogó hajnallá.

Átlátszóvá válni,

mint a lég

üresen,

mint egy buborék.

Betokozódni,

mint a véglények,

tagadva azt is,

hogy még élek.

Csak heverni

feledve bután,

hogy fájni kell

a bukás után.

De, jaj, nem lehet.

Fel kell kelni újra.

Elölről kezdi a dacos Szellem

s a magáét fújja:

ha a hallgatás beleegyezés,

Én inkább üvöltök.

E hely az Én templomom

s lábtörlőm az ördög.