Dúvad

 

Az élet nem egy ócska játékszer.

Mikor más mezején aratsz...

Saját hasznodra tetted elégszer.

Hidegen hagyott jajszó s panasz.

Ígértél fűt-fát, kisvirágot,

nektáros, bódító tavaszt.

Jeged mindig a sűrűjébe vágott.

Hadd zörögjön csak a haraszt.

Mit bántad te a hulló zsengét!

S a kíméletlen szavakat

úgy használtad, mint éles pengét

ami után csak tarló maradt.

Könnyedén küldted savas esődet.

Megbüntettél, mert szerettelek.

Alélt földön vadkan szél csörtet.

Fagyos közöny virágzik telet.

Csak te mulass piros vérem tüzénél.

Könnyem legyen a fürdővized.

Talán sötét szíved megbékél,

ha bűneidért egy ártatlan fizet.

Nézzél vissza, te dúvad,

és lásd, hogy a láng átragad

a deres átkodtól haldokló tájra

s nyit néki főnix szárnyakat.